Gyorskeresés
Főszponzorunk
Megalakult a KÜRT Akadémia
A magyar információbiztonság egyik vezető cége, a KÜRT Zrt. oktatási feladatokat vállalt fel.
Hirdetés
A cég ma jelentette be, hogy a KÜRT csoport részekén megalakult a KÜRT Akadémia, melynek célja olyan képzések megvalósítása, amelyek hiánypótlóak üzleti és informatikai területen egyaránt. Az alapítók „az intellektuális kalandtúra" jelmondatot választották, s a vállakozás induláskor az üzleti coaching, az etikus hackelés és az információbiztonság területeit válaszották a 2009 szeptemberében kezdődő tanfolyamok témáiul. A jelentkezőkkel szemben támasztott elvárások miatt a részvétel felvételihez kötött, s a tanfolyamdíjakért cserében akkreditált képzéseken vehetnek részt a jelentkezők.
Az érdeklődők számára a KÜRT Akadémia nyílt napot tart 2009. május 22-én. A nyílt napon az alapító dr. Kürti Sándor mellett valamennyi oktató és szervező jelen lesz, az érdeklődők kötetlen beszélgetés formájában ismerkedhetnek meg az oktatókkal, a tananyaggal és az oktatásnak helyet biztosító KÜRT-székházzal. A nyílt napon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Az üzleti coach, kétszemeszteres képzést dr. Mérő László és dr. Baracskai Zoltán, a kétszemeszteres, illetve tíznapos etikus hackerképzést Frész Ferenc, a nyolcnapos, a kockázatarányos védelemről szóló képzést Oroszi Norbert tartja.
Bővebb tájékoztatást az érdeklődők az Akadémia honlapján találhatnak.
Azóta történt
Biztosítást kínál memóriakártyákhoz a Kürt
-
Az adatmentés műhelytitkai
A Kürt munkatársai arról beszélnek részletesen, hogy pontosan miből is áll a munkájuk, s közben igyekeznek eloszlatni néhány széles körben elterjedt tévhitet.
Tényleg tudsz adatot törölni?
Adatvesztési biztosítást kínál a Kürt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Beépül a GeForce Experience a grafikus driverbe
A WHQL minősítésű, 320.18-as meghajtó a teljesí...
Destiny - CG trailer
Megérkezett a Destiny első trailere.
The Mighty Quest for Epic Loot - Újabb játékmenet videó
Ismét láthatjuk mozgás közben a Ubisoft free-to...
Samsung notebook blog: ATIV Smart PC Pro - meglátni és ...
Kalandos úton jutott el hozzánk a Samsung table...
Számos GeForce GTX 780 VGA született
Az NVIDIA partnerei a referenciaparaméterek mel...
Nokia N9 - Játsszunk droidot
Androidra írt játékok futtatása a Nokia N9 gyári operációs rendszerén, a MeeGo-n.
NVIDIA GeForce GTX 780 teszt
Alig néhány hete futott be a TITAN, de máris itt az NVIDIA legújabb, 700-as sorozatának első tagja. Lássuk, mire képes!



