Rezsicsökkentés és internetfejlesztés Kínában

A szerdai kormányülés után a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang (Li Keqiang –  李克强) bejelentette, hogy a kormány elkezdte a parlament által korábban elfogadott fejlesztési terv, az Internet Plusz részleteinek kidolgozását – írja a Reuters hírügynökség.

A kormány ennek keretében becslések szerint több mint 300 milliárd dollárnyi jüanba kerülő hálózatfejlesztést tervez 2020-ig, emellett kötelezik az állami kézben lévő szolgáltatókat, hogy csökkentsék az előfizetések díját, illetve a rendszerfrissítéseket ingyen kell elvégezniük, valamint a városi területeken 40 százalékkal kell megnövelniük a sávszélességet. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a versenyhelyzet támogatásával és a szolgáltatók szigorúbb ellenőrzésével is serkenteni kívánják a piacot.

Habár több mint 600 millió aktív internetező van az országban, Kína internetpenetrációja jelenleg komoly mértékben elmarad a fejlett államokétól, tavalyi adatok szerint 47,9 százalék ez az érték – különösen a kisebb városokban és a vidéki területeken számít elérhetetlennek az internet. De a sebességet tekintve is nagy a lemaradás, e téren Kína csak a nyolcvanadik a világon.

A rövid távú tervek szerint az idei év végéig újabb 14 ezer falut kívánnak bekapcsolni az optikai hálózatba.

Azóta történt

Előzmények