Most épp az Apple vezeti a kínai okostelefon-piacot

Az IDC piackutató legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy hat év folyamatos bővülés után 2015 első negyedévében az ez időszak alatt eladott 98 millió okostelefon csökkenést jelent (az előző negyedévhez képest 4, az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 8 százalék a visszaesés), vagyis szemmel láthatóan telítődik a piac.

A piackutató közleményében arra figyelmeztet, hogy hiába tartják sokan Kínát feltörekvő piacnak, valójában a telefonok esetében éppúgy az okostelefonok a meghatározóak, ahogy az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában vagy Japánban. Így a gyártók számára mostanában már leginkább nem az első telefon eladása lesz a feladat, hanem az ügyfelek meggyőzése, hogy cseréljék le készüléküket – és ez sokkal nehezebb, mint a szűz piac meghódítása.

A kínai okostelefon-piac 2015 Q1
[+]

A gyártók közül az Apple áll az első helyen, de a Xiaomi és a Huawei alig marad le tőlük. A negyedik Lenovo/Motorola és az ötödik Samsung már komolyabb hátrányban vannak. Az IDC ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a kínai piacon más területekhez képest a gyártók meglehetősen fej fej mellett haladnak, és mivel a kínaiak nem igazán márkahűek, ezért egy-egy ügyes üzleti húzás vagy egy új termék teljesen felforgathatja a rangsort – bizonyítják ezt az elmúlt évek gyakori és gyors helycseréi.

Azóta történt

Előzmények