Kaliforniában is zöld lámpát kapott a Google önjáró autója

Kedden írta alá a Google Mountain View-beli központjában Jerry Brown kormányzó az Alex Padilla szenátor által felterjesztett biztonsági és teljesítményi előírásokat tartalmazó törvényt, ami az autonóm járművek állami utakon és autópályákon történő tesztelési és működtetési szabályozásait tartalmazza. Brown stílusosan a Google egyik, az automata működést biztosító technológiájával szerelt autóján érkezett a központhoz, ahol a Google társalapítója, Sergey Brin várta. A politikus először ült a vállalat autójában; az élményről véleménye is volt, amit nem is rejtett véka alá: „Ma egy olyan tudományos fantasztikumot láthatunk, ami a holnap valóságává válik.” Hogy ne vesszen el a fellengzős kijelentések sokaságában, magáról az utazásról is ejtett egy pár szót: „Bárki, aki a volán mögé ül, érezheti, hogy az autó még egy kicsit bizonytalanul vezet, de ezt meg lehet szokni.”

A Google már több éve finomítja és tökéletesíti az önjáró autóinak technológiáját. A cég megoldása az évek folyamán egyre kiforrottabb lett, méghozzá annyira, hogy Nevada állam májusban engedélyt adott az autonóm autók forgalomba állítására. Hogy megerősítse útfigyelő rendszerének egyre tökéletesebb mivoltát, a vállalat augusztusban bejelentette, hogy az autóik immáron több mint 484 ezer kilométert tettek meg balesetmentesen.

A társalapító Sergey Brin nyilatkozatában nem tudta és nem is akarta leplezni az automata autók iránti lelkesedését: „Úgy gondolom, az önjáró autók drasztikusan növelhetik az emberek életszínvonalát. Az autonóm autók biztonságosabbá tehetik az utakat, felszabadíthatják az ingázókat a vezetés rabigája alól, csökkenthetik a torlódásokat, valamint új lehetőséget adnak az olyanoknak, akik maguktól nem tudnak vezetni: ilyenek például a vakok, a fogyatékkal élők, az idősek, valamint ittasok. Úgy gondolom, hogy az önvezető autók sokkalta biztonságosabbak lesznek, mint az emberek által vezetett társaik.”

Google car

Brin víziója szerint az önjárók már akár egy évtizeden is leválthatják a mostani autókat. A nyilatkozatának további részéből az is kiderült, hogy maga a Google nem tervezi, hogy saját autó gyártásába fogjon, inkább együttműködne az autóiparral, hogy közösen alkossák meg az önálló autókat. Noha a szándék nemes, az amerikai Autógyártók Szövetsége mégis aggályait fejezi ki a technológia kapcsán. Elmondásuk szerint a megoldás még közel sem stabil, egyelőre a rendszer megbízhatóságán kéne finomítani: „Sajnálatos módon a most elfogadott jogszabály nem védi azokat az autógyártókat, amelyeknek a járműveit azok beleegyezése vagy tudta nélkül alakítanak át autonóm géppé” – közölték. Habár a Google ennek az aggálynak nem adott táptalajt, az sejthető, hogy a szervezet attól fél, hogy a technológia elterjedésével a vásárlóknak lehetőségük lesz szakboltokban is hozzájutniuk a rendszerhez, ami veszélyes, mert az így okozott balesetekért a gyártókat éri majd támadás.

A napokban elfogadott szabályzat kiköti, hogy a Kaliforniai Gépjármű-ágazati Osztály 2015 január elsejéig alkosson meg egy hatályos jogszabályt, ami kifejezetten az autonóm autókra vonatkozik – a jelenlegi törvénykezés nem tér ki konkrétan az önjáró autókra, mivel a technológia még túl új. Ha elkészül, a jogalkotás által az autók szabadon járhatnak majd, igaz, egy kvázi vezetőnek mindig kell majd a volán mögött ülnie.

Azóta történt

Előzmények