Hatalmas fejlesztések zajlanak az interkontinentális kábelezés területén

A brit székhelyű, kereskedelmi technológiákkal foglalkozó BSO Network Solutions a napokban jelentette be, hogy jelentős mértékű fejlesztést végeztek a Londont és Hongkongot összekötő szárazföldi hálózaton, így a két végpont közötti késleltetési időt sikerült 176 milliszekundumra leszorítaniuk, ezáltal sokat javulhat a tőzsdék közötti átvitel sebessége.

A „Transit Mongolia” nevű összeköttetés minőségének javítása egyrészt annak köszönhető, hogy fejlesztéseket valósítottak meg a BSO Ancotel POP-ján Frankfurtban, illetve a Mega-I POP-on Hongkongban, ennek következtében 12 hónap alatt több mint 20 milliszekundumos javulást értek el. Másrészt pedig újratervezték a hálózatot is, mivel a főként Oroszországon és Kínán átfutó kábelek kihasználtsága nem volt eléggé hatékony – ennek két oka van: egyrészt nagy leterheltséget jelentenek az érintett országok belső projektjei, másrészt pedig egy részükhöz biztonsági vagy politikai okokból nem férhetnek hozzá a nyugati cégek. A hatékonyság növelése érdekében a nyugat-európai struktúrát is átalakították, ugyanakkor eddig kihasználatlan, nagyobb sebességet biztosító ázsiai lehetőségeket is aktiváltak. Az új, különösen gyors útvonal megnyitása után nem zárták le a régi kapcsolatokat, azokat meghagyták tartaléknak. A megnövekedett sebességből elsősorban az Európa és Ázsia közti kereskedelmi kapcsolatban érintett cégek és jogászok profitálhatnak, de a média számára is fontos a gyorsaság és a stabilitás.

Hibernian

Hasonló, szintén a kereskedelemre koncentráló fejlesztés indult meg az Atlanti-óceánon is, ahol 300 millió dolláros várható költséggel elkezdődtek egy új, nagy sebességű kábel, a „Hibernian Express” lefektetésének előkészítő munkálatai. A 6000 kilométeres, a legmodernebb technológiával készülő, Londont és New Yorkot összekötő kábelen a tervezett késleltetés 60 milliszekundum lesz. A kivitelező, a Hibernia Atlantic bejelentette, hogy kezdetben a 40 GbE technológiát használjak, ezt azonban a jövőben a 100 GbE-re bővítik.

Azóta történt

Előzmények

  • Mit esznek a mókusok az optikai kábelen?

    Egy nagy amerikai internetszolgáltató kicsit összeszedetlenül összeszedte, hogy kik vagy mik az üvegszálas vezetékek legfőbb ellenségei.