Egyre lepusztultabbak a magyar iskolai számítógépek

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) oktatási szakértője, Horváth Ádám a ma zárult Smartmobil 2015 konferencián kifejtette, hogy ma Magyarországon nincs olyan jogszabály, amely előírná az oktatási intézmények számítástechnika termeinek informatikai ellátottságát, miközben az eszközpart elavult, az eszközök használhatatlanná válnak, a pótlásra pedig nincs lehetőség.

A szakember szerint a régmúlt informatikai invesztíciója az iskolákban lecsengett: a sok évvel ezelőtt beszerzett eszközök mára elavultak, az informatikai beruházásoknak nincs további hatása, pedig a fejlesztés szükségszerű lenne.

Kitért arra is, hogy a helyzetet az anyagi források hiánya mellett súlyosbítja egyfajta általános mentalitás is: a tanárok mintegy 40 százaléka elméletben tudna valamilyen informatikai eszközt használni az oktatás során (nem ideális esetben, de opcionálisan a sajátját), ehhez képest egy európai kutatás adati szerint ennek csak a fele, vagyis kb. 20 százalékuk használja ki a gyakorlatban az IKT-lehetőségeket.

A tájékoztató szerint szintén beszédes adat, hogy 2009 óta összesen mintegy 40-50 ezer új számítógép került az oktatási rendszerbe, ám ezek, illetve az ez előttiek is folyamatosan kopnak, avulnak, hazai forrás pedig nem áll rendelkezésre a pótlásukra. A meglévő infrastruktúra megfelelő kiegészítésére, illetve leváltására egy egyszeri, mintegy 60-80 milliárd forint értékű beruházás lenne szükséges, amelyet évente 30 milliárd értékű amortizációs jellegű beruházás, valamint az eszközök karbantartását és menedzsmentjét biztosító szolgáltatás finanszírozása kellene kipótoljon mintegy 15 milliárd forint értékben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IVSZ

Azóta történt

Előzmények