Egyértelműen a phablet lesz a piac királya

Az IDC piackutató legfrissebb előrejelzése szerint az úgynevezett phabletek (az olyan okostelefonok, melyek kijelzője 5,5-7 hüvelyk) annyira népszerűek, hogy az idén már többet fognak belőlük eladni, mint a hordozható számítógépekből. A becslés szerint 2014 végére 175 millió phablet talál gazdára, szemben a laptopok 170 milliós várható eredményével. A dinamika a cég jóslata szerint jövőre sem törik meg: számításaik szerint 2015-ben 318 millió phabletet fognak eladni, míg ugyanebben az évben hordozható gépből csak 233 milliót.

A valóban újnak számító, körülbelül 2012 óta használt termékkategória további növekedését segítheti, hogy az Apple várhatóan szintén beszáll a piacra a következő hetekben, és az IDC elemzői úgy vélik, hogy az okostelefonok piacán a phabletek a jelenlegi 14 százalékról 2018-ra 32,2 százalékra növelik részesedésüket.

IDC előrejelzés: phabletek és okostelefonok

Az elemzők úgy ítélik meg, hogy a nyugati piacok lassú telítődése és a fejlődő országok tovább tartó növekedése folytán marad az a tendencia, hogy a phabletek és a „normál” okostelefonok eladásai továbbra emelkednek majd, és a 2014-es 70 százalékos részesedésük a személyes számítástechnikai eszközök terén 2018-ra 75,6 százalékra nő. Ezt a trendet erősíti az is, hogy míg az Egyesült Államokban és a nyugati országokban a felhasználók nagy része használja a PC-tablet-okostelefon kombinációt a mindennapjaiban, addig a világ más részein csak egyetlen netképes eszközre telik az ügyfeleknek. Másrészt az is a termékek piacát bővíti, hogy folyamatosan esik a phabletek és az okostelefonok ára: míg 2013-ban egy phablet 568 dollárba került átlagosan – szemben az okostelefonok 320 dolláros árával –, addig ez az arány idén az IDC szerint 397/291 dollár lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IDC

Előzmények