IBM blade-szerverekkel bővíti kiszolgálórendszerét a Magyar Nemzeti Bank. A közelmúltban kiírt, „Közbeszerzési eljárás Microsoft Windows 2003 szervereket futtató számítógépek beszerzésére (SRV-E)” elnevezésű nyílt közbeszerzési pályázatot a Polygon Informatikai Kft. nyerte. Az IBM BladeCenter (ún. penge-) szervereivel megpályázott, 180 gép beszerzését jelentő projekt több mint 270 millió forint összértékű. Ezzel az IBM BladeCenter rendszer a térség egyik legnagyobb pengeszerver-installációja lesz. A kiszolgálóegyüttes már működésre kész, a konszolidált rendszer teljes körű használatba vétele – a tervek szerint – néhány hónapot vesz majd igénybe – nyilatkozta Kónya István, a pályázaton nyertes Polygon Kft. rendszerintegrációs csoportjának vezetője.
IBM-szerverekkel erősít a Nemzeti Bank
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- IBM
- Polygon Kft.
Azóta történt
-
Dugómentes stockholmi belváros
Negyedével csökkent a közúti forgalom Stockholmban az IBM „beléptető” rendszerével, népszavazás dönt a véglegesítésről.
Társadalom 3
-
IBM-tárolón a Démász-ügyfelek
A dél-magyarországi áramszolgáltató nagy kapacitású és adatbiztos IBM TotalStorage tárolókat állított munkába.
Tech 0
-
Jól kezdte az évet az IBM
A PC-s üzletág eladása és az elbocsátások hozzák a várt eredményt. Elemzői várakozások felett a negyedéves profit.
Mérleg 0
-
Banki informatika mint a versenyképesség záloga
Szakfórumon találkoztak a hazai pénzintézetek informatikai vezetői.
Mérleg 0
Előzmények
-
Megjelent a Windows Server 2003 R2
Elkészült a szerver operációs rendszer második kiadása és az ISA Server 2004 második javítócsomagja.
Szoftver 6
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest