Töretlenül fejlődik a Huawei


Meng Wanzhou

A Huawei tavalyi eredményeit ismertetve bejelentette, hogy a várakozások szerint a vállalat globális árbevétele 287-289 milliárd kínai jüan (46,3-46,6 milliárd dollár) között volt 2014-ben, amely az előző évhez képest 20 százalékos növekedést jelent. A vállalat éves K+F befektetéseinek értéke pedig meghaladja a 40,5 milliárd jüant (6,5 milliárd dollár). A cég pénzügyi vezetője, Meng Wanzhou (Meng Van-csou) közölte, hogy az előzetes számítások szerint a 2014-ben a vállalat nyeresége a 33,9-34,3 milliárd jüant (5,46-5,53 milliárd dollár) is elérheti, emellett a működésből származó pénzforgalom és az eszköz-forrás mutató stabil és erős maradt.

Kiváló mutatók mindenütt

A Huawei mindhárom üzletága jelentős eredményeket ért el tavaly:

  • a Carrier Network bevétele körülbelül 15 százalékkal növekedett az előző évi értékhez képest. Ennek legfőbb mozgatórugói a vállalat 3 G-be és 4 G-be történő folyamatos beruházásai voltak világszerte
  • az Enterprise üzletág megközelítőleg 27 százalékos növekedést ért el. Ez az üzletág ma már a világ 500 legnagyobb vállalatából több mint 100 cég számára biztosítja szolgáltatásait
  • a fogyasztói üzletág az előző évi értékhez képest 32 százalékos bevételnövekedést könyvelhetett el, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a vállalat növelte a közép- és felsőkategóriás telefonok értékesítéseit világszerte, különösen a feltörekvő piacokon

Továbbra is az élmezőnyben akarnak maradni

A pénzügyi igazgató szerint két ok magyarázza a Huawei globális gazdasági növekedését 2014-ben. Az első az olyan alapvető értékek megerősítése, mint az ügyfélközpontúság, az odaadó munkavállalók elismerése és az elhivatottság. A második a rendszeresen megvalósuló menedzsmentintézkedések és a szervezeti átalakulás, melyeket a hatékonyság javítása és a szervezet inspirálása érdekében tesz a vállalat.

A vezető azt is elmondta, hogy a Huawei a beruházásaiban a tartós technológiai előny építésre koncentrál. 2014-ben a vállalat 39,5-40,5 milliárd jüant (6,37-6,5 milliárd dollár) fordított kutatás-fejlesztésre, amely 28 százalékos növekedést jelent az előző üzleti évhez képest. A cég az elmúlt tíz évben összesen 188 milliárd jüant (több mint 30 milliárd dollár) költött erre a területre. E mellett a vállalat 546 darab LTE szabványjavaslatot nyújtott be a 3GPP (3rd Generation Partnership Project) számára, ami körülbelül egynegyede az összes benyújtott kezdeményezésnek.

A most bejelentett eredmények nem auditáltak, a Huawei 2015 márciusára várja a végleges adatokat a KPMG könyvelőcégtől.

Azóta történt

Előzmények