Háromezer dolgozót tesz lapátra a Sun

Jonathan Schwartz
Jonathan Schwartz, a Sun vezére

Az elkövetkező tizenkét hónapban 3000 dolgozóját, teljes állománya 10 százalékát bocsátja el a Sun – derül ki a vállalatnak az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC) tegnap benyújtott közzétételéből. Az újabb leépítés – melyről a szöveg szerint az igazgatótanács az Oracle-akvizíció „lezárásának elhúzódása miatt” döntött – összesen várhatóan 75-125 millió dollár költséggel jár majd, melynek oroszlánrészét a végkielégítések kifizetésére fordítják.

A vállalat legutóbb közel egy évvel ezelőtt jelentett be nagyobb leépítést, akkor 5-6000 dolgozó elbocsátásáról született döntés. A lépés következtében a Sun tavaly novemberben még körülbelül 33,5 ezer fős állománya a pénzügyi év – azaz június – végére 29 ezer fősre zsugorodott.

Noha az újabb elbocsátásokra a bejelentés szerint az elkövetkező egy évben kerül majd sor, a cég szóvivője a Wall Street Journal-nek azt mondta: már folyamatban vannak, és csupán a törvényi előírások miatt szerepel a szövegben a megadott intervallum. Azt azonban nem árulta el, hogy az újabb hullámban eddig hány munkahelyet szüntettek meg.

A létszámcsökkentés globális, minden régiót érint, de a magyarországi leányvállalat egyelőre nem tudott azzal kapcsolatban felvilágosítással szolgálni, hogy itthon is szűnnek-e meg munkahelyek. Lapunk ugyanakkor úgy tudja, hogy a novemberben elindított leépítési hullámban a hazai kirendeltségnél is bocsátottak el dolgozókat.

Brüsszel közbeszólt

Az Európai Bizottság azért tartja aggályosnak az Oracle-Sun fúziót, mert azzal az adatbázis-kezelő szoftverek piacának két befolyásos szereplője egyesülne. A hivatal szerint az Oracle piacvezető a kereskedelmi adatbázisszoftverek szegmensében, a Sun MySQL adatbázisterméke pedig piacvezető nyílt forrású adatbázis-kezelő, ráadásul a két termék számos szektorban versenytársa is egymásnak.

Michael Widenius, a MySQL kitalálója és a Sun által felvásárolt MySQL AB egyik alapítója nemrég publikált nyílt levelében Brüsszel álláspontja mellett tört lándzsát, és a nyílt forrású adatbázis-kezelő eladását javasolta az Oracle-nek. Ezzel – érvelt – elébe lehetne menni a vállalaton belüli érdekellentéteknek, és biztosítani lehetne a MySQL hosszú távú jövőjét.

Amint arról beszámoltunk, az Oracle idén áprilisban jelentette be szándékát a Sun Microsystems felvásárlására. A szoftvervállalat 7,4 milliárd dolláros készpénzes vételi ajánlatával az időközben érdeklődését elveszítő IBM-et ütötte ki a nyeregből. A Sun részvényesei július közepén – ha csak kis többséggel is, de – áldásukat adták az ügyletre, augusztus 20-án pedig az amerikai Igazságügyi Minisztériumtól is befutott a jóváhagyás.

Az Oracle eredetileg azt remélte, hogy a nyár végéig sikerül nyélbe ütni az üzletet, de az Európai Bizottság (EB) közbeszólt. Brüsszel az ügy részletes versenypolitikai vizsgálatát rendelte el, miután az előzetes piacelemzés alapján úgy találta: az potenciálisan torzíthatja a versenyt az adatbázis-kezelő szoftverek piacán. Larry Ellison, az Oracle vezérigazgatója nemrég azt nyilatkozta, hogy a Sun havonta körülbelül 100 millió dollár veszteséget termel, ezért a késlekedés sokba kerül a vállalatnak. Az EB-nek az ügyben 2010. január 19-ig kell meghoznia a döntését.

A Sun az elmúlt évben rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott. Legutóbbi, június 30-án zárult pénzügyi évének mérlege: 11,45 milliárd dollár árbevétel és 2,23 milliárd dollár mínusz.

Azóta történt

  • Frissítse a Javát!

    Összesen 12 hibát javított ki a Sun Microsystems, az új verzió már letölthető. A nem angol verziójú Windowst futtatóknak erősen ajánlott a manuális letöltés.

  • Oracle: az Európai Bizottság el van tévedve

    Az EB aggályosnak találja a Sun-felvásárlást, amit most hivatalosan is a felek tudomására hozott. Az amerikai szoftvercég szerint a hatóság nem érti, mi az a nyílt forráskód.

  • Brüsszel: egyesülhet az Oracle és a Sun

    A vizsgálat eloszlatta az uniós versenypolitikai hivatalnokok minden aggályát. Kilenc hónappal a bejelentése után lezárulhat a felvásárlás.

  • Minden Windows veszélyben van a Java hibái miatt

    A friss bejelentések szerint olyan alapvető biztonsági hiányosságokkal rendelkezik a Java, mely kritikus kockázatokat jelent.

Előzmények