Gyorskeresés
Főszponzorunk
Brüsszel: egyesülhet az Oracle és a Sun
A vizsgálat eloszlatta az uniós versenypolitikai hivatalnokok minden aggályát. Kilenc hónappal a bejelentése után lezárulhat a felvásárlás.
Az Európai Bizottság (EB) engedélyezte az Oracle és a Sun Microsystems egyesülését. Brüsszel a felvásárlás hatásainak feltárására tavaly szeptemberben elindított versenypolitikai vizsgálat során végül úgy találta, hogy a fúzió eredményeként nem sérül a piaci verseny az Európai Gazdasági Térségben.
Amint arról több alkalommal is beszámoltunk: az EB azért vizsgálta az ügyletet, mert úgy vélte, potenciálisan torzíthatja a versenyt az adatbázis-kezelő szoftverek piacán az, hogy e szegmens két befolyásos szereplője egyesül. A hivatal aggályosnak látta, hogy az Oracle piacvezető a kereskedelmi adatbázisszoftverek szegmensében, a Sun MySQL adatbázisterméke pedig piacvezető nyílt forrású adatbázis-kezelő, ráadásul a két termék számos szektorban versenytársa is egymásnak.
A négy hónapos vizsgálat során megállapították, hogy az Oracle termékei és a MySQL az adatbázispiac csak bizonyos szegmenseiben közvetlen konkurensei egymásnak, a felső kategóriás megoldások között például nem. A hivatal arra jutott továbbá, hogy a PostgreSQL nyílt forrású adatbázis-kezelő valódi alternatívája lehet a MySQL-nek – ahogy ez utóbbinak az ún. forkjai is –, és ezért az akvizíciót követően is fennmarad a versenyhelyzet. Az EB tekintettel volt arra is, hogy az Oracle megígérte: folytatja a MySQL fejlesztését és változatlanul GPL-licenc alatt adja ki az új verziókat.
A vizsgálat kiterjedt a Java platformmal kapcsolatos szellemi jogokra is. Brüsszel úgy találta, hogy az Oracle-nek a Java Community Process működési mechanizmusa miatt nem lesz lehetősége megtagadni e jogok licencelését a versenytársaitól, de erre oka sincs, hiszen érdeke fűződik a platform minél szélesebb körű elterjedéséhez. Az EB azt is megállapította, hogy a felvásárlásnak nem lesz negatív hatása a versenyre a middleware szoftverek piacán sem.
Az Oracle tavaly áprilisban jelentette be szándékát a Sun felvásárlására. A szoftvervállalat 7,4 milliárd dolláros készpénzes vételi ajánlatával az időközben érdeklődését elveszítő IBM-et ütötte ki a nyeregből. A Sun részvényesei július közepén – ha csak kis többséggel is, de – áldásukat adták az ügyletre, augusztus 20-án pedig az amerikai Igazságügyi Minisztériumtól is befutott a jóváhagyás.
Az Oracle azt remélte, hogy a nyár végéig sikerül nyélbe ütni az üzletet, de az EB közbeszólt, és a felvásárlás hatásainak részletes versenypolitikai vizsgálatát rendelte el. Larry Ellison, az Oracle vezérigazgatója akkoriban azt nyilatkozta, hogy a Sun havonta körülbelül 100 millió dollár veszteséget termel, ezért a késlekedés sokba kerül a vállalatnak.
Azóta történt
Megtámadták az Oracle-Sun fúziót
x86-os processzort fejlesztett a Sun?
Túlárazta az államnak szánt termékeket az Oracle
A Java egyik atyja is elhagyta az Oracle-t
Minden Windows veszélyben van a Java hibái miatt
Schwartz: elmondom, amit eddig nem mondhattam el
Felvásárolják a Novellt?
Ingyenes képzést szervez az Oracle
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.





