Komoly gondok a Gmailnél, akadozik a szolgáltatás

A Google szolgáltatásainak állapotát jelző Dashboard oldalon magyar idő szerint tegnap délután jelezték először, hogy a felhasználók kimaradásokat észleltek, így a cég munkatársai vizsgálatot indítottak. A Dashboard üzenetei alapján ez a folyamat hajnalban még tartott, legutóbb magyar idő szerint négy órakor arról értesítették a felhasználókat, hogy még mindig dolgoznak a hiba elemzésén és javításán.

gmail
Forrás: downrightnow.com

A levelek kézbesítését késleltető, illetve hibás csatolást eredményező üzemzavar nemcsak a Gmailt érintette, hanem az integrált rendszerben szorosan hozzákapcsolt Google Dokumentumok szolgáltatást is. Feltehetően komoly lehet a gond, mint először feltételezték, mivel a helyreállítás várható idejét bejelentésről bejelentésre módosítják, és az sem világos, hogy hányan lehetnek érintettek: az első híradás szerint mindössze a felhasználói bázis 0,024 százaléka, vagyis pár tízezer ember, ám később már 50 százalékról írnak.

Azóta történt

Előzmények