Folytatódnak az eddigi trendek a hazai szélessáv-piacon

Az Nemzeti Hírközlési Hatóság frissen kiadott gyorsjelentésében szereplő négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek a száma januárban 3,3 százalékkal, 427 ezerre, míg a hagyományos telefonvonalon széles sávú ADSL-szolgáltatásra előfizetők száma 1,3 százalékkal, 754 ezer fölé emelkedett. Az egykori monopolszolgáltatók, a vezető alternatív szolgáltatók és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok önkéntes adatközlésére épülő gyorsjelentés szerint a széles sávú hozzáférések száma a hónap végén 1 millió 181 ezer volt a 2007. december végi 1 millió 158 ezer után.

A jelentésben szereplő négy legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltató (UPC, T-Kábel, Fibernet, DIGI) részesedése a teljes kábelmodemes piacon mintegy 70 százalékos, így a kábelmodemes előfizetések száma országosan mintegy 600 ezer, azaz 1,35 millió vezetékes széles sávú előfizetés van Magyarországon. Mindez azt jelenti, hogy az egyre népszerűbb mobilinternettel és az egyéb vezeték nélküli technológiákkal együtt Magyarországon a lakosság mintegy 17-20 százaléka rendelkezik valamilyen broadband előfizetéssel.

A gyorsjelentésből emellett kiderül, hogy januárban a decemberihez képest bő 10 ezerrel, 3 millió 240 ezerre csökkent a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak száma. Ennek megfelelően a 100 lakosra jutó hangátviteli csatornák száma az előző havi 32,34-ról 32,25-re, míg a háztartások telefonellátottságának aránya 64,39 százalékról 64,27 százalékra csökkent.

Azóta történt

Előzmények