Gyorskeresés
Főszponzorunk
A politikusok persze támogatják a magyar internetet – szokás szerint szavakban
Ez az év a fordulat éve lesz – mondták el az „e-Befogadás 2008, Magyarország” rendezvényen – de elég-e kimondani? Harry Potter varázsló volt, neki tényleg megy ez…
A parlamenti pártok (Herczog Edit – Európai Parlament, MSZP, Kalmár István – FIDESZ; Magyar Bálint – MEH; Pettkó András – MDF), valamint az IT-ipar képviselőinek (dr. Tárkány Szűcs Attila – INFORUM; Vaspál Vilmos – FreeSoft; Damján Tamás Dell; Klotz Tamás – Oracle) részvételével megtartott szakmai összejövetelen a szakértők megállapították, hogy a digitális képzettség elterjedésének egyik fő gátja éppen a politika. Egyetértettek abban, hogy a pártpolitikai csatározásokat félretéve szakmai alapon lehet és kell e téren továbblépni, s ehhez az adott iparágban tevékenykedő cégek véleményére és segítségére is szükség van.
A tanácskozáson elhangzott, hogy Magyarországon 2007-ben 650 ezer új internetezővel bővült a világhálót rendszeresen böngészők köre, ám a lemaradás így is jelentős. Bár a magyar diákok 87 százaléka rendelkezik rendszeres internethozzáféréssel, de a munkavállalók mindössze 33, a munkanélküliek 17 százaléka mondhatja el ugyanezt magáról. A nyugdíjasok interneteléréseit vizsgálva hasonlóan szomorú a helyzet: európai uniós összehasonlításban Magyarország a sor végén kullog – az idősek mindössze három százaléka használja a világhálót. Vagyis az e-Befogadás Magyarországon 4–6 millió embert érint; ami azt jelenti, hogy a lakosság fele nem képes használni az informatikát, és nem tud élni annak lehetőségeivel.
A FreeSoft által szervezett vitaesten elhangzott, hogy amíg az EU-ban a tanórák átlag 61 százalékán használnak valamilyen informatikai eszközt (számítógépet, interaktív táblát stb.), addig hazánkban ugyanez az arány mindössze átlagosan 19 százalék. A legnagyobb baj azonban az, hogy az informatikai fejlesztésekre szánt EU-források felhasználását is átszövi hazánkban a belpolitika.
Az eseményen résztvevők ugyanakkor bíznak abban, hogy az idei év meghozza a fordulatot. Remélik, hogy az öt parlamenti párt képes együtt cselekedni a digitális esélyegyenlőség és képzettség kialakításával kapcsolatos esetleges törvénymódosítások ügyében, hiszen mindez az ország gazdasági növekedésének záloga is egyben.
Célként jelölték meg a közösségi terek (iskolák, teleposták, teleházak stb.) újjáalakulását, ahol olyan alapvető információkhoz lehet hozzájutni, amely máshol nem „kapható”. Ugyanis az e-Befogadás képessége nemcsak a számítógép bekapcsolását jelenti, hanem azt is, képesek vagyunk-e azt használni, tudunk-e másokkal kapcsolatot teremteni és ápolni informatikai eszközök segítségével, és átérezzük-e azok hasznosságát.
A kerekasztal-beszélgetésen kiderült, hogy a digitális szakadék csökkentését a technológia, a tartalom, valamint az internetes anyagok szabad elérésének biztosításán kívül megfelelő szakmai segítséggel – képzéssel, oktatással, valamint megfelelő célok kitűzésével, témák „szállításával” – is támogatni kell, amelyben az IT-iparhoz tartozó cégek jelentős szerepet vállalhatnak.
Azóta történt
A FreeSoft sokmilliárdos szerződést nyert el az államtól
A népharag elsöpri az internetadót?
Drágulhat az internet Magyarországon
Elosztotta a Netrekész 250 millióját a GKM
Ingyen tanít internetezni a T-Online
Trükköztek a Fidesz e-mail címével
Világelső lehet Európa a széles sávú internetezésben
Digitális perszónák
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





