Tavaly decemberben eljárás indult egy emődi fiatalember ellen, aki filmekkel üzletelt – közölte az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA). A gyanúsított és három társa a Miskolci Egyetem területén öt ún. fénymásoló üzletet üzemeltetett, ahol valójában kalóz DVD-ket értékesítettek: papírtokban 400, műanyag tokban, színes borítóval 700 forintért árulták az illegálisan másolt és sokszorosított lemezeket. A gyanúsítottak e-mailes megrendelésre postai utánvéttel is vállaltak szállítást.
A miskolci nyomozók razziáztak az üzletekben, majd házkutatást is tartottak a négy fiatal lakásán, ahol egy DVD-laborra (másolóüzemre) bukkantak. A rendőrök 2940 darab optikai lemezt, egy számítógépet, egy laptopot, egy 600 gigabyte kapacitású merevlemezt, színes, fénymásolt borítókat és 6 DVD-írót foglaltak le. A vizsgálat során kiderült, hogy a kalózterjesztők fájlcserélő hálózatokon jutottak hozzá a filmekhez.
Az ASVA szerint az eset magán viseli a hazai kalózfilmpiac minden jellegzetességét: fiatalok – többnyire egyetemisták – a P2P hálózatokból filmet szereznek, majd azokat másolatként árulva nyerészkednek, teljesen nyilvánosan, tevékenységüket egyáltalán nem vagy alig leplezve. A filmgyártók érdekeit képviselő szervezet úgy számol, hogy Magyarországon minden 10 DVD-ből 8 hamisítvány vagy másolat, s mintegy 800 000 ember használja a fájlcserélő hálózatokat.
Filmkalózok buktak le a Miskolci Egyetemen
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Az online zeneletöltés megállíthatatlan
Habár egyre keményebben lépnek fel a kiadók, a letöltések és a letöltők száma egyre nő.
Mérleg 6
-
Letiltják a p2p-t használó diákokat a netről
Az Ohio Egyetem engedett a kiadói szövetség nyomásának.
Tech 33
-
Kalózok, ahoy! ASVA a láthatáron!
Értelmetlen, reklámízű levelet hozott a posta.
Közösségi média 120
-
A bíróság kötelezte a szolgáltatót a p2p-forgalom szűrésére
A belga határozat mintát adhat a közeljövő pereiben is.
Tech 26
Előzmények
-
Gruppen a magyar kalózok ellen
A magyar kalózellenes liga kormányzati támogatást remél törekvéseihez.
Társadalom 15
-
Újabb hazai warezszervert iktatott ki a rendőrség
A B-52 a BME gyors egyetemi hálózatán működött, és több helyi topsite-ot is kiszolgált – állítja az ASVA.
Közösségi média 53
-
Újabb fájlcserélőt fogtak a miskolci rendőrök
Az ASVA szerint több tíz milliós kár érte a jogtulajdonosokat.
Társadalom 203
Percről percre
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
gp A szkizofréniától és rabszolga-kereskedőktől egyaránt szenvedő Senua újabb különleges utazásra indul, ezúttal a messzi észak ősi istenekkel és modern kegyetlenséggel teli vidékére.
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Drágább lett a Pixel 8a
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- SSD kibeszélő
- Jövedelem
- Huawei MediaPad M3 - a médiának bejön
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Opel topik
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- További aktív témák...