A Mozillánál nem szeretik a Microsoftot, de az Operát sem

A Microsoft ellen az Internet Explorer böngésző szoros Windowsba ágyazottsága miatt indított  trösztellenes vizsgálat kezdeményezője az Opera Software, a szintén böngészőt fejlesztő norvég vállalkozás volt. Ám az Európai Bizottság (EB) akciójához most, úgy tűnhet elsőre, a jelentősen nagyobb piaci részesedéssel rendelkező Firefox gazdája, a Mozilla is csatlakozik.

Legalábbis utalhat erre is a Mozilla vezetőjének, Mitchell Bakernek február 6-ai hosszú blogbejegyzése, melyben kifejti, hogy egyetért az EB vizsgálatával („egy jottányit sem kételkedik” abban, hogy veszélyes a Microsoft gyakorlata), s felsorolja azokat az indokokat, melyek alapján a Firefox viszonylagos sikere ellenére is versenykorlátozónak tartja a Microsoft üzleti magatartását az Internet Explorert illetően. Majd a végén – talán kissé homályosan megfogalmazva, de – a vizsgálatot végző testületet mind a maga, mind a cég nevében támogatásáról biztosítja: „Szeretném felajánlani a Mozilla szaktudását az Európai Bizottságnak a legmegfelelőbb jogorvoslat mérlegeléséhez”.

A szaklapok mai címeinek – melyek úgy állítják be ezt a mondatot, mintha a Mozilla is panaszt nyújtott volna be – azért némiképp ellentmond, illetve árnyalja a történteket Mike Connornak, a Firefox egyik fejlesztőjének interjúja, melyet a PC Pro számára adott. Connor elmondta, hogy messzemenőleg nem ért egyet a Firefox és a Windows összekapcsolásával, vagyis egy olyan megoldással, hogy az operációs rendszer telepítésekor lenne lehetőség böngészőt, így a Firefoxot is választani; szerinte ez nem szolgálná a felhasználók érdekeit. Ugyanakkor keményen kiosztja az ügyet kezdő Operát is. Connor úgy véli, hamis a követelésük: „Azzal, hogy az emberek megismerik az alternatív lehetőségeket, még nem szűnik meg a monopolhelyzet. Jobb böngészőt kell csinálni [mint az Internet Explorer].” Szerinte az Operának is ezt az utat kéne járnia, nem a mostanit.

Azóta történt

Előzmények