Egymilliárdos költségvetésű informatikai kutatási program indult Budapesten

Az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont létrehozása és új kutatási programjának elindítása alkalmából rendeztek konferenciát március 5-én az ELTE Gömb Aulában. A szervezet központja az ún. ipari és akadémiai együttműködési központ, amely közlekedési torlódások előrejelzését, fogyatékkal élő kisgyermekek képzését és kémprogramok szűrését segítő fejlesztések megvalósítását is koordinálja. A lágymányosi Infoparkban működő központ neve azért EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont, mert az EIT, az Európai Unió Innovációs és Technológiai Intézete által létrehozott informatikai és kommunikációtechnológiai tudományos és innovációs közösség (ICT Labs KIC) társult tagja.

A Magyar Nemzeti Társult Csomópont az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Ericsson Magyarország Kft., a Cisco Systems Magyarország Kft. és a GE Healthcare együttműködésével folytatja tevékenységét. „Az EIT KIC társulásokban való magyar részvétel és partneri közreműködés támogatása” című, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kezelésében, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásában megvalósuló pályázatra az ELTE, a BME és a Cisco Magyarország alkotott pályázati konzorciumot, és nyert egymilliárd forintos támogatást. Az EIT befektetői szemlélettel finanszírozza az innovációs tevékenységet, azaz a források 25 százalékát biztosítja, a kutatások üzleti célú hasznosítása érdekében. A költségek 75 százalékát azonban a nemzeti kormányok támogatása, ipari vagy más EU-s források révén kell előteremteni. A budapesti konzorcium első jelentős kutatási programját így segíti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázata.

A program keretében 2014 közepéig négy területen valósulnak meg fejlesztések a csomópont vezetésével. A négy átfogó témában többek között 10 új prototípus megalkotását, egy szabadalmi bejelentést és egy új, a kutatás bizonyos eredményeit megvalósító, hasznosító vállalkozás létrehozását vállalták a kutatók, valamint azt, hogy kutatásaikkal legalább tíz nemzetközi kutatási és fejlesztési programhoz csatlakoznak.

Kutatási és oktatási programok

Az egymilliárdos költségvetésű program során olyan fejlesztéseken dolgoznak a kutatók, amelyek a jövőben a felhasználók életét a hétköznapokban is segítik majd:

  • A komplex infokommunikációs hálózatok megoldásai című kutatási téma például a mobil tartalommegosztás hatékonyságának növelését célozza
  • A jövő digitális közösségi terei és mobilitás című program célja, hogy az infokommunikációs technológia segítségével a városok közlekedésének optimalizálását a mobiltelefonokra támaszkodva segítse elő. Intelligens közlekedésszervezési eszköz megalkotásával a forgalom mérése alapján számított minták segítségével, a járművezetőknek előre jelezhetővé válik, milyen további fennakadás várható egy már kialakult torlódás nyomán
  • Az ember-számítógép együttműködés című témakör az oktatási és tanulási metódusok, az élethosszig tartó tanulás és a munkahelyi képzés területén, valamint a társadalom peremére szorult rétegek integrálása, a fogyatékkal élők támogatása terén kínál fejlesztéseket. A fejlesztők olyan rendszeren is dolgoznak, amely a fogyatékkal élő kisgyermekek játékos tanulását, fejlődését támogatja
  • A kritikus rendszerek biztonsága című projekt újdonságtartalma abban áll, hogy ismert biztonsági technológiákat és mechanizmusokat kombinál újszerű módon egy hatékony védelmi és incidenskezelési rendszer létrehozására, figyelembe véve a kritikus infrastruktúrák sajátosságait.

A kutatás mellett, az oktatás és az új vállalkozások mentorálása is része a csomópont tevékenységének. A központ szervezésében az informatikus hallgatók három szakirányon tanulhatnak az ELTE és a BME részvételével futó közös képzésekben az EIT ICT Labs által alapított mesterképzésben. Ez a mesterképzés EU állampolgárok számára ingyenes, és a kétéves programot 8 európai ország 19 egyeteme közül választva, két egyetemen végzik a diákok. A budapesti központ a nemzetközi doktori képzésben is közreműködik, az újonnan alapított Doktori Képzési Központok egyike Budapesten létesült. Ennek során a tudományos ismerteket vállalkozásfejlesztési és üzleti képzéssel egészítik ki, és segítik a hallgatók saját üzleti ötleteinek megvalósítását.

Azóta történt

Előzmények