E-lom hasznosítása internetes háttérrel

Lehet, hogy jobb módszert talált a termékdíjnál az öreg komputerek kezelésére az eBay internetes aukciós ház: lehetőséget biztosítanak, hogy felajánlások révén olyan rászorultakhoz kerülhessenek a még működőképes eszközök, akik egyébként még nem tudnak hozzájutni a legújabb gépekhez. A számítástechnikai ipar - részeként a modern tömegtermelésnek - arra a feltételezésre épül, hogy az emberek néhány évente kicserélik komputerüket egy újabb típusra. Ennek következtében ez az ágazat is szeméthegyeket termel: csak az Egyesült Államokban naponta 130 ezer számítógépet cserélnek le, ennek pedig csak nagyjából tíz százalékát forgatják vissza nyersanyagként újrahasznosítás keretében. Európában a komputerhulladék a "szeméttermelés" leggyorsabban növekvő része, manapság már a teljes mennyiség nyolc százalékát adja - az olyan hardverösszetevők, mint a kadmium, az ólom és a higany ugyanakkor súlyosan veszélyeztetik a környezetet.



Az EU-ban évente 10-12 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik. Ma már léteznek olyan szétszerelő üzemek - Magyarországon is -, ahol a nemesfémet kinyerik, ám ezek az anyagok a berendezések alkotóelemeinek csak töredékét jelentik. Magyarországon becslések szerint 1-1,2 millió számítógépet használnak, de a berendezések elavulása olyannyira felgyorsult, hogy egy féléves komputer már öregnek számít, így viszonylag hamar, négy-öt év múlva szemétre kerülhet.

 

Elektronikai eszközeinket használjuk a lehető legtovább, a felesleges, de még használható gépeket vigyük bizományi boltba, ajándékozzuk iskoláknak, családsegítő szolgálatoknak! A javíthatatlan eszközöket ajánljuk fel szervizeléssel foglalkozó vállalkozóknak, akik a még hasznosítható részegységeket tovább használhatják cserealkatrészként! Vásárláskor tartsuk szem előtt, hogy a nagyobb gyártók többnyire már rendelkeznek úgynevezett zöld modellel, amelyek az alapanyag-felhasználás vagy a kisebb energiaigény miatt valamivel környezetkímélőbbek. Ha van rá lehetőség, vásároljunk olyan boltban, ahol beszámítják a régi berendezést! - javasolja a kukabuvar.hu.

A hatóságok az utóbbi években az óceán mindkét partján érzékelték a problémát, ezért mind az USA-ban, mind az Európai Unióban intézkedéseket hoztak a kezelésére. Az ismert módszerek között szerepel az új termékek árába beépülő, a hulladékfeldolgozást segítő termékdíj, illetve a gyártók kötelezése a visszagyűjtésre. Imázsuk védelme, valamint a további állami intézkedések megelőzése érdekében a nagy gyártók, az IBM, a Dell, az Apple és mások is beindították saját újrafeldolgozási projektjeiket, de hasonlóan a nehezen érvényesíthető központi regulákhoz, e cégek sem tudják igazán megoldani kidobott gépeik és más eszközeik begyűjtését. Emellett ez nem is olcsó mulatság, számítások szerint például az Apple-nek minden egyes komputer visszavétele 30 dollárjába kerül - derül ki a The Economist cikkéből.

 

Új lehetőséget kínál a kidobandó hardverek kezelésére az eBay online aukciós ház kezdeményezése. Az internetes vállalkozás site-ján a felhasználók felajánlhatják adakozásra vagy megpróbálhatják eladni régi eszközeiket, esetleg egyszerűen csak segítséget kapnak azok kidobásához. Egy a weboldalon elérhető program segítségével - megadva az adott gép, nyomtató, szkenner stb. adatait - a rendszer kiszámolja a felkínált berendezés értékét. Ennek tudatában aztán a felhasználó megpróbálkozhat az említett el- vagy továbbadással vagy információt kaphat a hozzá legközelebbi visszagyűjtő helyről.

A megoldásban az a "szép", hogy nem tételez fel ember-, állat-, egyáltalán természetbarát hajlamokat a mezei felhasználóknál, hanem mintegy üzleti alapra helyezi a hulladék komputerek kezelését. Az ötlet alapja, hogy sokan kerestek az eBay oldalain olcsó gépeket, anélkül, hogy tudták volna, milyen technikai jellemzőkkel rendelkeznek a pénztárcájukhoz illő berendezések. Az újdonság ennek megfelelően összehozza az eladókat, ajándékozókat az általuk felkínált eszközre szóló kereslettel, illetve mintegy munkába menet útba ejthető dologgá teszi a kidobást, ha nincs más megoldás. Az eBaynek is megéri a kidobandó számítástechnikai eszközök kezelésének felkarolása, ugyanis ezzel további forgalmat generál site-jára. Lehet, hogy ez egy igazi piaci módszer valaminek a megoldására, ahelyett, hogy tovább szaporítanánk a többé-kevésbé betartott jogszabályokat?

Komócsin Sándor - Girnt József

  • Kapcsolódó cégek:
  • eBay

Előzmények