Csökkennek a kkv-k kockázatai az ERP bevezetésével

A magyarországi kis- és középvállalatok egyre kisebb kockázattal dönthetnek vállalatirányítási rendszer (ERP) beszerzése és alkalmazása mellett. A megfelelően kiválasztott és jól paraméterezett ERP-rendszer rövid távon megtérülő, az üzleti értéket egyértelműen növelő beruházásnak bizonyul – állítja a Scala szakértője.

A vállalatirányítási rendszert kereső kis- és középvállalatok (kkv) döntését számos tényező könnyíti: elsősorban az, hogy megfelelő információkat szerezhetnek be a különböző ERP-rendszerekről, azok referenciáiról, vagyis arról, hogy egy adott ERP-rendszer milyen sikerrel szerepel a hasonló nagyságú és profilú cégeknél. A beruházási kockázat csökkentésének további fontos eleme, hogy egy vállalkozásnak ma már nem kell különböző kategóriájú megoldások közül választania, vagyis nem találkozik azzal a dilemmával, hogy olyan pénzügyi szoftvert vásároljon, amelyet hamar túllép, vagy egy integrált vállalatirányítási rendszert, amely kezdetben tűnhet túlzott megoldásnak. Több vezető szállító is kínál olyan ERP-megoldást, amely modulokból építhető fel: így kezdetben csak néhány alapfunkciót kell megvásárolnia egy kisvállalkozásnak, amely aztán, ha növekedésnek indul, bővítheti vállalatirányítási rendszerét. "Alapvető fontosságú egy ERP-rendszer esetében, hogy azt az új modulokkal való bővítés során mindvégig a teljes integritás jellemezze" – mondta Kócs Olivér, a Scala ECE Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója. "Csak a teljes integritással használható ki mindaz az előny, amit egy vállalatirányítási rendszer nyújt a működés hatékonyságának terén."

Egy kis- vagy egy közepes vállalkozás lényegesen változékonyabb szervezet, mint egy nagyvállalat: új üzletágakat indíthat el, dinamikus növekedésbe kezdhet, bekerülhet akár több ellátási láncba is vagy éppen megvásárolhatja egy nagyobb vállalat. Egy jól megválasztott ERP-rendszernek ezeket a változásokat kell követnie ahhoz, hogy rövid távon megtérülő, jövedelmező befektetéssé váljon.

Egyre erősödő elvárás az ERP-rendszerekkel szemben, hogy igazodjanak a nemzetközi szabványokhoz és megfeleljenek a fejlett üzleti kommunikáció követelményeinek. Az ellátási láncokba való bekapcsolódás ezeket különösen aktuálissá teszi. A nemzetközi tapasztalatokat szerzett ERP-szállítók már tudnak olyan megoldásokat kínálni, amelyek az európai adminisztrációs előírások adaptálást problémamentessé teszik, és az üzleti partnerekkel való – a fejlett világban nélkülözhetetlen – elektronikus üzleti kommunikációnak is alapot teremtenek.

A kkv-k piacán jelentősen növekedett az ERP-rendszerek választéka, köszönhetően annak, hogy a szállítóknak is ez a legígéretesebb szegmens. Több olyan szállító is megcélozta termékeivel a kkv-kat, amelyet korábban a nagyvállalati megoldásai tettek ismertté, a hagyományosan középpiacra szállító vállalatok pedig továbbfejlesztették sikeres termékeiket a meghatározó vevői igények irányába, s a korábbinál nagyobb hangsúllyal szerepelnek az olyan értékek, mint a fejlődőképesség méretben és funkciókban, a supply chain támogatás, az elektronikus üzleti kommunikáció vagy a vezetői információs rendszer.

A hazai kkv-szektornak több olyan megoldást kínálnak a vezető szállítók, amelyek a fenti elvárásoknak megfelelnek. "A kis- és középvállalkozások kezdetben olyan megoldásokat igényelnek, amelyek nem jelentenek megterhelő beruházást, ugyanakkor mérhető hatékonyságjavulást eredményeznek" – magyarázta Kócs. "Ez szinte minden esetben a számlázási és a pénzügyi folyamatok automatizálását jelenti, s bár ezek alapfunkcióknak számítanak, már ezen a szinten is sok minden kiderül egy ERP-termék versenyképességéről. Egy fejlődő vállalat esetében azonban hamarosan felmerül az igény az ERP-rendszer magasabb fokú kihasználására: ennek formája lehet a vállalaton belüli felhasználók számának növelése, az automatizálás kiterjesztése más folyamatokra – termelés, logisztika stb. – , CRM (ügyfélkapcsolat-menedzsment) rendszer, vagy akár humánerőforrás-gazdálkodási rendszer illesztése az ERP-alkalmazáshoz. Az általunk forgalmazott ERP megoldás, az iScala esetében ezek a fejlesztések tökéletesen illeszkednek a már meglévő modulokhoz. Egy ERP-rendszernek a fejlődése minden fázisában integrált megoldásnak kell lennie, mert csak így támogatja a vállalati folyamatok automatizálását és a vezetői információs feladatokat."

Azóta történt

Előzmények