Gyorskeresés
Főszponzorunk
A nagy böngészők elhasalnak az Acid teszten
Hazai kezdeményezés az a honlap, ahol összehasonlíthatjuk a browserek vizsgaeredményeit.

A nyílt forráskód világával kapcsolatos híreket közlő Hup.hu egyik közreműködője egy publikus wikit hozott létre, amelyen arról győződhetünk meg, hogy a böngészők – a leggyakrabban használtak csakúgy, mint a kifejezetten kuriózumszámba menők – miként boldogulnak az internetes szabványok elterjesztéséért dolgozó Web Standards Project úgynevezett Acid2 tesztjén. Ez a próba arra szolgál, hogy a programok fejlesztői könnyen ellenőrizni tudják: a termékük képes-e megfelelő módon kezelni azokat az eljárásokat, amelyeket a szabványos honlapok készítői alkalmaznak. Ezek között van többek között a World Wide Web Consortium (W3C) által kidolgozott HTML 4.0 és CSS specifikáció, az átlátszó PNG vagy éppen az abszolút, a relatív és fix pozicionálás.
Az Acid2 tesztet bárki elvégezheti az általa használt böngészővel: csak össze kell hasonlítania a képet, amit látnia kéne azzal, amit a szoftvere megjelenít a szabványoknak megfelelő elemekből összeállított honlapból. A Web Standards Project honlapján az érdeklődők egy részletes leírást is elolvashatnak arról, hogy mi miért szerepel a tesztben, és hogyan kéne visszaköszönnie a megjelenített oldalon.
Bár ez eddig is ismert volt, az összeállításból jól látszik, hogy a leggyakrabban használt böngészők közül a Firefox 2, valamint az Internet Explorer 6 és 7 elhasal a teszten, a Safari és az Opera 9 viszont veszi az akadályt. Biztató ugyanakkor, hogy a jövőre megjelenő Firefox 3 – legalábbis a béta eredménye ezt mutatja – már szintén szabványkövető lesz. A jelesre vizsgázott szoftverek között van még a linuxos Konqueror és a SeaMonkey 2.0 tesztverziója is. Mivel az eredményeket a böngészők nevének ábécésorrendjében bemutató wiki bárki által szerkeszthető, az ott még nem szereplő szoftverekkel lehet bővíteni a listát.
Azóta történt
Letölthető az Opera 9.5 legújabb változata
Történelmet írtak a magyar Firefox-userek
Újabb leg az Apple-től
Letölthető az Opera 9.26
Magyarország az élen a Firefox használatában
Megjelent a HTML 5 vázlatos leírása
2007: a Firefox és a Linux feljövőben – de nem nagyon
Hogyan NE beszéljünk a nyílt forráskódú szoftverek hibáiról
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Galaxy S III – hivatalos árak
Tajvanon a 16 és 32 GB belső memóriával szerelt...
Dear Esther - mérföldkő és leárazás
Az eredetileg csak modnak indult Dear Esther ön...
A világ leghosszabb fotónegatívja
Argentínában, azaz pontosabban Buenos Aires utc...
Apple blog: iPhone-os szívritmusmérő futóknak
Elképesztően drága, de legalább működik a Scosc...
HTC One X – agresszív memóriakezelővel
A tajvani gyártó csúcskészüléke hosszú üzemidej...
Itt a GK110 specifikációja
A legnagyobb Kepler továbbfejlesztett SMX modult kap, mely dedikált feldolgozókat tartalmaz a dupla pontosság melletti számításokra.
LG Optimus L7
A Nova kijelzővel szerelt Optimus L7 készüléken debütált az LG saját, Android 4.0-ra épülő felhasználói felülete.
Nikon D4 bemutató
A Nikon elsősorban fotóriportereknek, sportfotósoknak szánt fényképezőgépét, a D4-et vettük röviden nagyító alá, és vetettük össze az elődmodellekkel.





