A világhírű magyar tudós is megkapta az idei Gábor Dénes-díjat

Barabási Albert-László Erdélyből indulva hódította meg a világot.

Az erdélyi származású, jelenleg az Egyesült Államokban élő és dolgozó kiváló kutató, Barabási Albert-László 11 társával együtt kapta meg idén a Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díjat, melyet minden évben olyan magyar tudósoknak ítélnek oda, akik különlegesen innovatív eredményeket mutathatnak fel kutatásaik nyomán. A díjat a kitüntettek december 22-én vehették át a Parlamentben.

Barabási Albert-László nem kakukktojásként került a névsorba, hiszen évek óta vendégprofesszora a CEU hálózati tudományok központjának, illetve a közgazdasági tanszéknek.

Az IT café is többször beszámolt Barabási tevékenységéről, mely a maga nemében egyedülálló, ugyanis egyéni, majd csapatban végzett kutatásai vezettek el a skálafüggetlen hálózatok felfedezéséhez és elemzéséhez. Ez a modell később óriási karriert futott be, mivel alkalmasnak bizonyult nemcsak az internetes hálózatok működésének megértéséhez, hanem a természetben, a technológiai rendszerekben, a társadalmi kapcsolatokban felépülő hálózatok elemzésére is hatékony eszközt biztosított. Barabási Albert-Lászlót (és csapatát) ma a nyugati tudományos világban általános elismerés övezi, kiemelt figyelemmel követik munkájukat.

A kiváló tudós előtti tisztelgésként idézzük fel azt a lapunkban egyszer már ajánlott nagyszerű dokumentumfilmet, melyet Marossy Géza és Lukács Csaba készített, és amely nemcsak a tudományos szenvedélyről árul el sok apró, de fontos részletet, hanem arról is, hogy a világpolgár Barabási milyen erősen kötődik szülőföldjéhez:

Előzmények

  • A lányregénytől a matematikáig

    A Lányok Napja programsorozatot az idén ötödik alkalommal szervezi meg április 28-án a Nők a Tudományban Egyesület.