Csúnyán meghackelték az amerikai kormányzat több rendszerét is

Az Anonymous mozgalommal szimpatizáló hackerek egy kampányuk során egy évvel ezelőtt behatoltak az Egyesült Államok több hivatalának számítógépes rendszerébe, és onnan bizalmas információkat szereztek meg – tudta meg a Reuters hírügynökség egy az FBI által kiadott belső körlevélből.

A belső tájékoztató szerint a hackerek az Adobe egyik szoftverének sebezhetőségét használták ki tavaly decemberben, majd a behatolás után több számítógépen is visszatérést biztosító hátsó kapukat hagytak, melyeket a múlt hónapban még biztosan használtak. A csütörtökön kiadott tájékoztató szerint nagyon komoly a probléma, és érinti az amerikai hadsereget, az energiaügyi és az egészségügyi minisztériumot, valamint feltehetően még más kormányhivatalokat is. A széles körű vizsgálat még folyik, a körlevél arról is tájékoztatja a hivatalok rendszeradminisztrátorait, hogy milyen jeleket keressenek saját rendszerük felülvizsgálata során, hogy megállapíthassák: hozzájuk vajon betörtek-e?

Személyes adatokat szereztek meg

Egy, a Reuters által megszerzett, október 11-ei belső e-mail szerint a hackerek által ellopott adatok között biztosan szerepelnek az energiaügyi minisztérium 104 ezer alkalmazottjának, alvállalkozóinak, családtagoknak, illetve egyéb, a minisztériummal kapcsolatban álló embereknek a személyes adatai, valamint 20 ezer bankszámlaadat is.

A Reuters információi szerint a behatolás valószínűleg összefüggésben áll Laurie Love-val, akit – ahogy arról az IT café is beszámolt – a múlt hónap végén tartóztattak le azzal a váddal, hogy társaival együtt amerikai kormányzati rendszereket törtek fel.

Az FBI nem kívánta kommentálni a hírügynökség értesüléseit, az Adobe szóvivője pedig azt mondta, hogy tapasztalataik szerint akkor keletkezik nagy kár a szoftvereik sebezhetőségének kihasználásából, amikor az adott felhasználók nem alkalmazzák a legújabb frissítéseket.

A Reuters egyébként egy nappal az után közölte cikkét, hogy egy 2012-ben, valószínűleg egy besúgóvá vált társa információi alapján elfogott Anonymous-aktivistát, Jeremy Hammondot a lehető legsúlyosabb ítélettel, tíz év börtönnel sújtották amiatt, hogy betört a világ egyik vezető geopolitikai-biztonsági elemző és tanácsadó kutatóintézetének, az 1996-ban George Friedman és Fred Burton által alapított, a texasi Austinban székelő Stratfornak (Strategic Forecasting) a rendszerébe, és az ott megszerzett elektronikus leveleket a Wikileaks segítségével publikálta.

Azóta történt

Előzmények