Az iPhone-nal kel versenyre az Android atyja

Andy Rubin vállalkozása a prémium kategóriában kíván piacra lépni egy vadonatúj készülékkel és platformmal.

Belső forrásokra hivatkozva írta meg a Bloomberg hírügynökség, hogy az Androidot a Google-nak 2005-ben eladó, majd az operációs rendszer továbbfejlesztéséért felelős Andy Rubin, két évvel az után, hogy elhagyta a Google-t, visszatér az okostelefonos iparágba, és új koncepció alapján újabb nagy dobásra készül.

A forrás szerint Rubin egy jelenleg negyven fős csapatot irányítva – melynek tagjait az Apple-től és a Google-től toborozták össze – egy új, hamarosan a nyilvánosság elé lépő vállalkozás, a még 2015 végén bejegyzett Essential vezérigazgatója lesz, céljuk pedig az, hogy a mesterséges intelligencia terén elért eredményeiket kamatoztassák a fogyasztói piacon.

A híradás szerint egy olyan platform megalkotásán dolgoznak, melyet több kiskereskedelmi termékben – pl. az okostelefonokban és az okos otthonok elemeiben – is lehet használni. A tervezett rendszer magja egy csúcsminőségű okostelefon lesz, melynek nagy méretű (5,5 hüvelyknél nagyobb), teljes felületű (edge-to-edge), keret nélküli, a felhasznált anyagokat illetően is saját fejlesztésű kijelzője lesz – a források szerint ennek előállításáról Rubin az idei CES kiállításon már tárgyalt több gyártó vezetőivel is. Azt még nem tudni, hogy az új rendszer vajon az Androidra épül-e. A készülékhez egy olyan saját, mágneses töltőcsatlakozót is kifejlesztenek, mely többfunkciós lesz, és lehetővé teszi majd más, akár harmadik felektől származó hardverek csatlakoztatását is.

A készülék és a rendszer még csak prototípus szintjén létezik, de az biztos, hogy a piac prémium szegmensét célozzák meg vele. A források szerint még az idei év közepe táján piacra akarnak lépni az új eszközzel, és a jelenleg még igen képlékeny állapotban lévő tervek szerint nagyjából az iPhone 7 (650 US dollár) árkategóriájában jelennek meg vele.

Rubin egyébként 2005-től kezdve nyolc éven át irányította az Android fejlesztését a Google-nál, majd egy éven át a vállalat robotikai fejlesztéseit  vezette, ezek után 2014-ben alapított egy startup-inkubátor vállalkozást (Playground Global), mely a mesterséges intelligencia kutatásával, robotikával, valamint a kiterjesztett valóság fejlesztésével foglalkozó cégeket támogat.

Előzmények

  • 2025-re 100 milliárd sebezhető pont

    A Huawei régiós kiberbiztonsági vezetője úgy látja, hatalmas kihívás előtt áll a biztonsági ipar az IoT terjedése miatt.

  • Több okosteló, jobb net, és egyre finnyásabbak vagyunk

    Globális szinten öt okostelefon-használó közül kettő hetente 11-nél többször tapasztal problémákat, és kétszer nagyobb eséllyel fontolgatja a szolgáltatóváltást.