Lendületesen nő az ACE Telecom

Az ACE Telecom arra számít, hogy 2011-es árbevétele meghaladja majd a 600 millió forintot – közölte ma a saját optikai és mikrohullámú hálózattal rendelkező internetszolgáltató. Ez a tavalyi 494 millió forintos forgalomhoz képest több mint 21 százalékos növekedést jelent.

Az ACE Telecom idei árbevételének 93 százaléka származik céges ügyfelektől. Bár legtöbben a ZeroLine és a NetRoller internetszolgáltatást rendelték meg, idén tovább nőtt a kereslet a magasabb kategóriájú, bérelt frekvenciás – DataCargo és MetroLink – összeköttetések iránt, és egyre gyakrabban igénylik az ACE Telecom alkalmi, egy-egy rendezvényre szóló internetmegoldásait is.

A Budapesten és az agglomerációban jelen lévő szolgáltató ügyvezetője, Strelisky Ádám szerint a nehéz piaci helyzetben a cég szolgáltatásai minősége és költséghatékonysága révén tudott látványos forgalomnövekedést elérni. „Ágazatunkban a talpon maradás záloga a folyamatos fejlesztés – így idei árbevételünknek is csaknem ötödét erre a célra fordítottuk. Jelentősen nőtt bázisállomásaink száma, bővült optikai gerinchálózatunk, melyhez jóval több bázisállomás kapcsolódik, mint tavaly ilyenkor” – mondta.

A cég 2011-ben megközelítőleg 105 millió forintot fordított fejlesztésekre, ami az árbevétel mintegy 17 százalékának felel meg. Az idén lezárták a HunNet, Hungarian Networks hálózatának akvizícióját, és 11 új bázisállomást építettek ki, így most Budapesten és környékén összesen 152 bázisállomással szolgálják ki ügyfeleiket.

Jövőre – a várhatóan stagnáló vagy visszaeső gazdasági környezet mellett is – további növekedést tervez az ACE Telecom. „A válság és a különadó ellenére a következő évben is további beruházásokat tervezünk, ám ennek nagy része a kiemelt fejlesztésekre összpontosul majd. Jövőre szeretnénk elérni a 650 millió forintos nettó árbevételt, és mintegy húsz új bázisállomás építését tervezzük” – tette hozzá Strelisky Ádám.

Előzmények