Gyorskeresés
Főszponzorunk
Keveset kutatunk az interneten
Magyarországon mindössze 3 százalék az online kutatások aránya.

A világon már minden ötödik kutatás internetes, miközben Magyarországon az online kutatás részaránya – a Piackutatók Magyarországi Szövetségének 2006-os adatai szerint – mindössze 3 százalék. Az internetpenetráció folyamatos növekedése, a módszer alacsonyabb költségigénye és a gyors adatfeldolgozás lehetősége azonban hazánkban is a módszer szélesebb körben való elterjedését vetíti előre.
Az elmúlt években több kutatócég is megjelent a hazai internetes piacon. A konkurensek most összefogtak, és december 4-én közösen megrendezik az Online Kutatás 2007 konferenciát, ahol az NRC, a BellResearch, az ITHAKA, a freQuest, a Gemius, a KutatóCentrum, a Megyer Consulting, a Meroving, a Ringier, az SPSS, a Szinapszis és a TNS szakemberei is példákon keresztül mutatják majd be az online kutatás gyakorlati alkalmazását.
A kutatócégek tapasztalatai szerint a vállalatok érdeklődése egyre inkább nő a téma iránt. Az OK 2007 konferenciától az előadó cégek azt várják, hogy sikerül a módszert a megrendelők még szélesebb körével megismertetni és elfogadtatni, és ezáltal lehetővé válik, hogy gyorsabb, hatékonyabb kutatások szülessenek hazánkban is.
A budapesti konferenciáról további információ a www.onlinekutatas.info honlapon található.
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





