A kód neve: Windows Fiji

Ki tudja, kinek a tulajdona a Budapest név? Ha, teszem azt, Demszky Gáboré vagy a főpolgármesteri hivatalé, bármikor írok egy tanulmányt (csak neki[k], csak most) 20 millió plusz áfáért arról, miként lehetne súlyos kártérítési összegeket begyűjteni, de legalábbis szilajul fenyegetőzni a jogtalan használatáért. Mert ugye fizetett-e például az Advanced Micro Devices (AMD) a névért, amikor egyik négymagos szerverprocesszorát a mi fővárosunkról nevezte el? És ha történetesen igen, akkor is előfordulhat, hogy a részben véletlenül – a megtiszteltetés ugyanis hivatalosan Mogyoródnak dukált volna – Budapest kódnéven fejlesztett chip nem hozza a fővárosi közgyűlés által elvárt teljesítményt... Szóval van itt keresnivalónk bőven – legalábbis ezt tanították nekem fidzsi mestereim.

Ők persze nem egy másodvonalbeli chipgyártónak, hanem magának a szoftveripar Góliátjának, a Microsoftnak mentek neki. Aiyaz Sayed-Khaiyum, a Fidzsi-szigeteki átmeneti kormány igazságügy-minisztere a múlt héten egyenesen az akkor még a redmondi vállalatnál dolgozó Bill Gatesnek címezte határozott figyelmeztetését. A Fidzsi név az átmeneti kormány tulajdona – írta –, amely a szó védelmében a törvény szerint minden jogot fenntart annak használatára. „Ez a levél tehát arra szolgál, hogy a Microsoftnak tudomására hozza: a kormány határozottan ellenzi a Fidzsi szó olyan használatát, amely a Microsoft Corporation operációs rendszerével vagy bármely más termékével kapcsolatba hozható” – fogalmazott világosan.

Mindezt miért? Azért, mert Sayed-Khaiyum fülébe jutott, hogy a szoftvercég Windows Fiji (magyarul ez Fidzsi) néven dédelget egy projektet, sőt netán ezen a néven akarja kiadni a Vista utódját. Durva lett volna.

A Microsoft persze azonnal mentegetőzni kezdett, hogy ez valójában nem is terméknév, főleg nem a Vista utódjáé, hanem csak egy belső kódnév, mégpedig a Media Center Feature Pack 2008-é, amely várhatóan októberben jelenik meg, és új tévés szabványok támogatásával bővíti ki a Windows Media Center képességeit. „Ezt nem fogjuk marketingcélokra felhasználni. Mint sok más vállalat, mi is sokféle belső projektelnevezést használunk: ebben az esetben, ahogy én tudom, a név a team ragaszkodását fejezi ki Fidzsi, e csodálatos ország iránt” – próbált hízelegni Ben Green, a helyi Microsoft illetékes vezére. Nyilván abban reménykedett, hogy ennyivel megússza, és nem kell majd tejelni.

Majd meglátjuk. Mindenesetre én már dolgozom, egymagam napi 200 emberórában, a fővárosnak szóló tanulmányon...

Azóta történt

Előzmények