A Google újra pert vesztett Belgiumban

Az újságok javára ítélt a bíróság ma, amikor ítéletet hirdettek abban a perben, amelyet egy belga sajtószövetség indított a Google ellen.

A Google vezetői a döntés után azonnal bejelentették, hogy fellebbezni fognak – bár már a jelenlegi eljárás is fellebbviteli szinten zajlott –, mert az érintett Google News szolgáltatásuk szerintük teljességgel törvényesen működik, nem sértették meg a szerzői jogokat.



A bíróság a Copiepresse nevű, többségében francia nyelvű újságot tömörítő szövetség keresetét ítélte meg kedvezően, akik azt sérelmezték, hogy a Google keresője „tárolt változat”-ként letölthetővé tesz olyan anyagokat, melyek az újságok oldalain egy adott határidő után már csak előfizetéses módon érhetőek el, ezáltal súlyos pénzügyi veszteséget okoznak a lapoknak. Az ítélet ezért arra kötelezte az amerikai keresőcéget, hogy azonnal távolítsa el adatbázisából azokat az anyagokat, melyek a panaszosok szerint jogszerűtlenül szerepelnek ott. A határozatban ugyanakkor az is szerepel, hogy a jogtulajdonosoknak a jövőben értesíteniük kell a Google-t, amennyiben hasonló gondjuk támad, s ezek után a Google 24 órán belül a kifogásolt anyagot elérhetetlenné tenni, különben napi ezer euró büntetésre számíthatnak. Az ítélet szerint a Google-nak az eddig jogsértésekért visszamenőleg 25 ezer eurót kell fizetni minden egyes napért, amikor a jogvédett anyagok elérhetőek voltak oldalain.

A Google a fellebbezési szándékát azzal is indokolta, hogy a Google News nevű szolgáltatásuk esetében teljességgel törvényesen jártak el, hiszen ott csak a főcímeket, rövid idézetet és bélyegképeket közölne, s ez semmiképp nem sérti a szerzői jogokat, sőt, reklámozzák az adott lapot. A belga bíróság ítéletének indoklásában ezzel nem értett egyet.

Azóta történt

Előzmények