A cégek szeretik a nyílt forráskódot

A Gartner felmérést készített a nyílt forráskódú szoftverek elterjedtségéről a vállalatok körében. A piackutató három kontinensen (Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában) 274 különböző méretű és a legkülönfélébb területeken tevékenykedő céget kérdezett meg arról, hogy használnak-e ilyen alkalmazásokat. Mint kiderült, a nagy többség, 85 százalék igen, és a fennmaradó 15 százalék is tervezi ezt az elkövetkező egy évben.

A válaszadók szerint – melyek között gyártással, oktatással, pénzügyi és egyéb szolgáltatásokkal foglalkozó kis-, közepes és nagyvállalatok is voltak – a nyílt forrású alkalmazások használata melletti legfontosabb érv az alacsony birtoklási költség (TCO), de többen előnyként említették azt is, hogy így nem kötik magukat egyetlen beszállítóhoz. Az is indok, hogy a nyílt szoftverekre épített termékekkel gyorsabban piacra lehet lépni, jobban lehet alkalmazkodni az ügyfelek egyedi igényeihez, és elkerülhetők a bonyolult beszerzési eljárások. A vizsgálatból az is kiderül, hogy a nyílt forrású szoftvereket üzletkritikus és nem üzletkritikus területeken közel azonos mértékben alkalmazzák.

A Gartner ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a nyílt forrású alkalmazások felmérésére és nyilvántartására vonatkozó irányelvek hiányában a vállalatok könnyen belefuthatnak szerzőijog-sértésbe: a felmérés szerint a megkérdezettek 69 százalékánál nincs ilyen céges policy. „Az, hogy valami ingyenes, még nem jelenti azt, hogy nem kerül semmibe” – mondta Laurie Wurster, a Gartner kutatási igazgatója. „A vállalkozásoknak rendelkezniük kell irányelvekkel a nyílt alkalmazások beszerzésére vonatkozólag, el kell dönteniük, mely területeket támogatják ilyen típusú programokkal, és tisztában kell lenniük az adott alkalmazásokra vonatkozó szellemi tulajdonjogokkal. Ha az irányelvek rendben vannak, ki kell kényszeríteni a betartásukat.”

Wurster hozzátette, hogy ezen a piacon a legnagyobb problémát a különböző licenctípusok közötti eligazodás jelenti, ami frusztrálja az alkalmazókat. „Az idő előrehaladtával sok ezzel kapcsolatos probléma megoldódik, de ez lassú folyamat lesz" – magyarázta. A felmérés szerint a leggyakrabban az ügyfélszolgálatokon használják a nyílt forrású alkalmazásokat, de erősek a pozíciói a vállalati integrációban, a pénzügyi és adminisztrációs feladatoknál, valamint az üzleti analitika területén is, sőt már kezd terjedni az értékesítésben, az ügyfélanalitikában, az ERP-ben és a CRM-ben is.

Azóta történt

  • A Fedora a legnépszerűbb Linux

    Számháborúznak a közösségi disztribúciók. Avagy hogyan mérhető egy rendszer felhasználói bázisának nagysága?

  • A Microsoftnak reszeltek?

    Egy, a szoftvervállalattól kilépett programozó szerint a szabad szoftvereké, a kollaboratív fejlesztésé a jövő.

  • Óvják, védik a Linuxot

    A véget nem érő szabadalmi viták történetének új fejezete: friss kezdeményezés a nyílt forráskódú szoftverek felhasználóinak védelmében.

  • Egy linuxos is lehet ostoba

    A Linux-gyűlölő tanárnő esete valószínűleg internetes kacsa, hoax, s a hír felelőtlen kitalálója nem csak önmagát, a közösséget is lejáratja.

Előzmények