Tanulságos lehet az e-társadalom híveinek is a business-to-business (b2b) kereskedelem hányatott sorsa: a b2b is költségcsökkentést, átláthatóságot, hatékonyságot ígért, mégis hullámvölgybe került.
"Tíz év fog eltelni addig, mire az online business-to-business kereskedelem érett üzleti technikává válik, de akkor integrálni fogja a vállalatok közötti teljes áru- és szolgáltatáscserét" - jósolta 2000-ben, az internetgazdaság fellendülésének csúcspontján John Thorpe, a Ventro európai elnöke. Cége volt a tulajdonosa a Chemdex nevű online-piactérnek, amelyen vegyi anyagokkal és laboratóriumi eszközökkel kereskedhettek a vállalatok. Akkoriban a Merrill Lynch tanácsadó szakértői arra számítottak, hogy 2003-ra 400 milliárd dollár értékű beszerzés bonyolódik majd le az internetes site-on, mivel azon a kereskedés résztvevői - a kínálat és a kereslet teljes átláthatóságát, az ajánlatok nyílt versenyét megvalósító virtuális nyilvánosságnak köszönhetően - a hagyományos beszerzésnél sokkal olcsóbban, hatékonyabban juthatnak hozzá a számukra szükséges eszközökhöz. Ezzel szemben a 2000-ben 7,6 milliárd dollárt érő e-piactér kevesebb mint egy évvel később bezárta kapuit, és a b2b ígéreteit ma sokan sokkal inkább tartják abszurd fantáziálás termékeinek, mint reális lehetőségeknek. Az elektronikus piacterek hovatovább a rövid internetkorszak relikviáinak számítanak - írja elemzésében a Financial Times.
A b2b-szektor drámaian összeesett a technológiai buborék kipukkadása után. A 2001-ben létező 1500 piactérből alig 200 maradt fenn 2003 végére - derül ki az egyesült államokbeli Pembroke Consulting tanácsadó felméréséből. A felállításukba befektetett kétmilliárd dollár túlnyomó többsége ablakon kidobott pénznek bizonyult. Voltak persze már a hőskorszakban is szkeptikus elemzők, például Andy Kyte, a Gartner Group piackutató kutatója, aki 2001-ben imigyen fakadt ki: "Nem hiszem, hogy a cégvezetőket érdekelni fogja, hogyan szerzi be vállalatuk a gémkapcsokat". Őket igazolta az e-piacterek talán legnagyobb, de mindenképpen legismertebb képviselőjének, az autóipari beszerzések lebonyolítására létrehozott Convisintnek a sorsa. A Ford és a General Motors (GM) autógyártók, valamint az Oracle és a Commerce One informatikai cégek által is támogatott óriásvállalkozás dolga az lett volna, hogy az autóipari óriások összes beszerzését elektronikus útra terelje, és ezzel jelentősen olcsóbbá tegye, ám ebből szinte semmi sem valósult meg. A site aukciós szolgáltatását és ügyfeleit tavaly eladták az internetes árverésekre specializálódott Freemarketsnek, míg magát a vállalkozást a Compuware vásárolta meg néhány héttel ezelőtt. Bár ez utóbbi üzlet értékét egyik fél sem kívánja nyilvánosságra hozni, Kevin Mixer, az AMR Research piackutató elemzője úgy véli, az összeg töredéke lehetett a Convisint létrehozására költött félmilliárd dollárnak. Persze az is valami, hogy egyáltalán volt piaci értéke a cégnek: Peter Kormanos, a Compuware vezérigazgatója arra számít, hogy vállalata a következő egy évben 20 millió dollár forgalmat bonyolíthat le új szerzeménye technológiájának segítségével.
A Convisint sorsa tehát összességében azt bizonyítja, hogy ha a b2b-vel kapcsolatos óriási elvárások nem is teljesültek, azért bizonyos előnyöket, megtakarításokat képesek ajánlani azoknak a vállalkozásoknak, amelyek csökkenteni akarják beszerzési költségeiket. Haran Sold, az erőforrás-tervezési szoftvereket fejlesztő PeopleSoft termékmarketingért felelős igazgatója elmondja: "az e-piacterek megelőzték a korukat, születésük idején éretlen volt a technológiájuk, ám ez az utóbbi négy évben jelentős fejlődésen ment keresztül". Néhány b2b kereskedési site jelentős üzleti közösséget szolgál ki. Az 1998-ban alapított Metalsite a fémfeldolgozásban, az Elemica a vegyiparban, a SupplyOn az autóiparban, a WorldWide Retail Exchange, a GlobalNetXchange és a Transora az élelmiszer-kereskedelemben bizonyítja létjogosultságát. Az is igaz ugyanakkor, hogy az ezeken vásárló vállalatok általában beszerzéseiknek csak egy töredékét bonyolítják le az e-piactereken, mégpedig azokat, amelyekben nagy tömegű terméket akarnak vásárolni alacsony áron.
A b2b mélyrepülésének, a vártnál haloványabb szereplésének legfőbb oka, hogy nem vált be az az üzleti modell, amelynek alapján eredendően létrehozták az elektronikus kereskedési helyeket. Az elképzelések szerint az ajánlattevők az e-piactereken nyilvánosságra hozták volna teljes kínálati listájukat, amellyel szemben álltak volna a vásárlók keresleti listái. A rendszer az utóbbiban szereplő tételekhez automatikusan hozzárendelte volna a nekik megfelelő, az adott pillanatban a legalacsonyabb ajánlati árral kínált termékeket. David Metcalfe, a Forrester Research piackutató elemzője úgy véli, ez a feltételezés alapjaiban volt téves: "Nem várható el egy vállalattól - legyen akár kicsi, akár közepes, akár nagy -, hogy bárki, elsősorban versenytársai számára láthatóan nyilvánosságra hozza árajánlatait. A cégek szeretik kontroll alatt tartani az ilyen információkat, legfőképpen azért, mert ez az egyik olyan tulajdonságuk, amely megkülönbözteti őket konkurenseiktől." Azért sem teljesültek a várakozások, mert nem vették figyelembe, hogy az ár csak az egyik fontos szempont a vásárlási döntések meghozatalakor. "Az emberek emberekkel üzletelnek, és nem szívesen lépnek ilyen kapcsolatokba olyanokkal, akiket nem is ismernek, nem is hallanak, nem is látnak" - hangsúlyozza Haran Sold a PeopleSofttól.
Metcalfe három sikeresnek bizonyult b2b-s üzleti modellt különböztet meg. Először is sok e-piactér adatcsereközponttá (data hub) vált, ahol a beszállítók és vásárlóik információkat küldözgethetnek egymásnak. Az ilyen műveletek nem tűnnek nehéznek, ám ha figyelembe vesszük, hogy a vállalatok eltérő informatikai rendszereket használnak, amelyek kommunikációja nem magától értetődő, akkor kiderül, hogy szükség lehet olyan univerzális fordítókra, amelyek összekötik az üzletfeleket. Ebbe a kategóriába tartozik a Convisint. Mint Bob Paul, a vállalkozás vezérigazgatója magyarázza: "létrehoztunk egy autóipari operációs rendszert, amellyel az autógyárak és beszállítóik a portálunkon keresztül belenézhetnek egymás számos, esetenként minden alkalmazásába, átlátva a céges tűzfalakon". Ehhez részben egy 25 éves technológiát, az electronic data interchange-et (EDI), továbbá XML szabványú üzenetküldést és webszolgáltatási szoftvereket használnak. Nemrégen kapcsolták be rendszerükbe a Visteon, a Freightliner, a Lear, a Johnson Controls beszállítókat és a GM-et.
A második működő modell Metcalfe felosztása szerint egyfajta speciális beszállítói tanácsadás, amely segít a vállalatoknak megtalálni a megfelelő üzleti partnert és kialakítani azzal a világos internetes kommunikációt. Az egyik példa erre a RubberNetwork, amely hitvallása szerint a kerék- és gumiipar stratégiai támogatását tűzte ki célul maga elé. Ezzel bajuszt akasztott az ágazat hagyományos, elfogadott informatikai tanácsadóival, szállítóival, például az AT Kearney-vel és az Accenture-rel, ami azt sejteti, hogy az ilyenfajta e-piacterek elvéreznek a versenyben, nem lesznek hosszú életűek.
A harmadik Metcalfe-féle b2b-modellhez tartozó site-ok kisebbek az előzőeknél, feladatuk olyan speciális iparágak kiszolgálása, amelyekben még a versenytársak között is természetes, hogy időnként együttműködnek egymással, amelyekben gyakori az alkalmi konzorciumok kialakítása. Tipikus példa erre a BuildOnline, amely építőipari vállalatoknak kínál kooperálási lehetőségeket, például azt, hogy segítségével nyilvántartsák, hogyan állnak a másokkal együtt futtatott projektjeik.
Mindezeken túl James MacAonghus, az Aque Research piackutató kutatási igazgatója még két további üzleti modellt is felvázol. Az egyiket nevezhetjük "adatsite-nak". Az ehhez tartozó e-piacterek inkább csak megfeleltetik egymásnak a vevőket és az eladókat, nem vesznek részt közvetlenül a felek közötti információcserében, tranzakciókban. Az ide tartozó egyik cég, az Alibaba névre hallgató vállalkozás azt állítja magáról, hogy a világ legnagyobb beszállítói adatbázisával rendelkezik, míg a típus egy másik jelentős képviselője, az EC Europe a Worldbid tagja, s hasonlóan nagy adatközpontot üzemeltet. "Ezeket a helyeket az internetgazdaság hajnalán alapították, ennek ellenére még mindig élnek és virulnak" - hangsúlyozza MacAonghus. Howard Thomson, a Worldbid pénzügyi vezetője egyenesen úgy véli: "bőven van még lehetőség az online-piacterek terjeszkedésére. Sok bukást láthattunk a .com-éra lehanyatlása óta, de ez a piac ennek ellenére még mindig viszonylag érintetlen".
A James MacAonghus második e-piactér-modelljéhez tartozó vállalkozások a "szállító menedzselte raktárkészlet" gyakorlatát találták fel. Ezek elektronikus rendszerei figyelemmel kísérik a vásárlók raktárkészleteinek alakulását, és automatikusan pótolják az azokban a kifogyó készletelemeket. Az ilyen szolgáltatások alapjai azok a webes keresésekre kifejlesztett szoftverek, amelyek lehetővé teszik egy informatikai rendszer távolból történő kikérdezését valamilyen információval kapcsolatban, majd a megszerzett adatok automatikus továbbítását az interneten keresztül.
MacAonghus konklúziója mindezek nyomán az, hogy az internet mindig be fog tölteni valamilyen szerepet a vásárlók és az eladók összekötésében. "Korábban úgy látszott, e-piacterek formájában fogja majd betölteni ezt a feladatát, ám ma már senki sem nevezi szívesen így a b2b-s kapcsolatokat. A lényeg azonban valahol mégiscsak ezzel a fogalommal ragadható meg."
Komócsin Sándor (Napi Gazdaság)
(*) A b2b létezésének egyik kulcsa az, hogy az online üzleti kapcsolatok támogatására létrehozott szoftverek - médiumként használva a mindenütt jelen lévő internetet - képesek kapcsolatot teremteni a különböző, eltérő, egymással nehezen kommunikáló vállalati informatikai rendszerek között. Haran Sold, a PeopleSoft szakértője úgy véli, az ilyen programok még jobbá válhatnak, ahogy kifejlődnek általánosan elfogadott standardjaik.
