Gyorskeresés
Főszponzorunk
3D-rajongóknak: rajzolj, tervezz három dimenzióban
A Dassault Systémes kilépett az árnyékból a piactérre.
A 25 éve a világ szoftverpiacán komoly szereplőnek számító Dassault Systémes nemrégiben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy részt vesz a Microsoft online térképes szolgáltatásának működtetésében: ahogy mi is beszámoltunk róla, a Live Earth oldalán lehetőség van háromdimenziós házak megtervezésére és megosztására is a Dassault programjának segítségével. Úgy tűnik, a komoly iparági szereplő mindenképpen nyitni akar a webkettes világ felé, a 3DVia részleg ugyanis – ők biztosítják a szoftvert a Live Earthben is – új honlapot indított, ahol a cég programjainak segítségével a felhasználók 3D-s ábrákat, alakokat, épületeket, járműveket stb. nézegethetnek, szerkeszthetnek, fel- és letölthetnek, és így tovább, hiszen a cég technológiájának népszerűsítését a közösségi oldalak módszereivel kívánja elérni a 3DVia.

A kezdeményezés tegnapi bemutatóján Bernard Charlés, a Dassault vezérigazgatója azt mondta az újságíróknak, hogy bár komoly tekintélyre tettek már szert az elmúlt negyedszázadban, úgy érezték, ideje kilépni a rivaldára, meg akarnak mutatkozni a nagyközönség előtt is – bár azt is elismerte, hogy a csökkenő bevételek szintén új stratégiák kidolgozására sarkallták a cég vezetőit (2007-ben a várt 1,87 milliárd US dolláros bevétel helyett csak 1,85 milliárdot sikerült elérniük). De azt is hangsúlyozta, hogy ezek az alkalmazások – különösen, ha online módon használják őket – roppant eszközigényesek, s az élvezhető játék, kísérletezés lehetősége csak a közelmúltban lett elérhető az átlagos felhasználók számára.
Az oldal mindenki számára érdekes lehet, s különös a játékőrülteknek nyújthat új lehetőségeket. A 3D-s figurák lejátszásához, illetve szerkesztéséhez a böngészőkben le kell tölteni egy kiegészítőt, s a letöltött fájlokat is a Dassault lejátszójával lehet megjeleníteni.



Azóta történt
Szoftver mondja meg, hogyan építették a piramisokat
Böngésszen egy 3D-s világban 2D-s weboldalakat!
Tervezz otthon 3D-ben, mi legyártjuk neked!
Vasárnapi csetresz – 3D-ben
Tanulmányozzuk 3D-ben az emberi testet!
Na, és neked milyen függőséged van? Nézd meg!
Elkészült az Antarktisz netes térképe
A Wii buktatta le a hűtlen asszonyt
Előzmények
Újabb 3D-s térkép a neten: már az épületek belsejében is szét lehet nézni
Rajzold be a saját 3D-s házadat a Virtual Earth térképére!
Térinformatikai technológiát tesz nyilvánossá az Autodesk
3D-s szimuláció készült a World Trade Center katasztrófájáról
Svéd technológiát vásárol az Autodesk
Elkészült az ókori Róma digitális mása
Letölthető a 3D-s böngésző, a SpaceTime
Jön a fordítógép és a 3D-s internet
Kipróbálható a Microsoft 3D-s fotóalbuma
Verseny 3D-grafikusoknak
3D-s fotóalbumot fejleszt a Microsoft
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.





