1990. július 25.

A vállalat alapításának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Microsoft bejelenti, hogy az adott gazdasági évben történelmi csúcsot döntöttek, és még év vége előtt elérték az egymillárd dolláros éves árbevételt.

Bill Gates

Előzmények

  • 1982. július 6.

    A Tektronix korábbi menedzsere, James Towne e naptól a nem sokkal korábban létrejött vállalat, a Microsoft első elnöke. A kinevezésekor negyvenéves, kétgyermekes Towne többek között kora és családi viszonyai miatt maradt csak egy évig, hiszen egy generációval volt idősebb az alapítóknál, akiknek ekkoriban a Microsoft jelentette a világot.

  • 1981. június 25.

    A hat évvel korábban gründolt Microsoft átalakul magánkézben lévő vállalattá, amelynek elnöke Bill Gates, elnökhelyettese pedig Paul Allen. Az ezek után Microsoft Inc. néven működő céget Washington államban jegyzik be.

  • 1983. május 2.

    A Microsoft a Word alkalmazás első változatának bejelentésével egy időben vezette be a grafikus felületű program kezelésének megkönnyítésére kialakított első egerét, a Microsoft Mouse-t is. A kétgombos, viszonylag primitív eszközből közel 100 ezer darabot gyártottak, de csak körülbelül ötezret tudtak belőle eladni, míg 1985-ben piacra nem dobták az egér jelentősen átalakított változatát.