Bemutakozik a Unity
A 2010-es év rendkívül sikeres volt a Linux számára, hiszen egy olyan területen sikerült vezető szerepre szert tennie, ahol pár évvel ezelőtt még a legkevésbé számítottunk volna erre: a mobiltelefonok piacán. Talán sokan nem is tudják, hogy az óriási mennyiségben eladott androidos telefonok mind a Linux-kernelre épülnek. A felhasználókat persze ez nem is kell, hogy érdekelje: ők egyszerűen csak használni szeretnének egy eszközt, legyen az telefon vagy éppen számítógép. Ugyanakkor az Android népszerűsége látványosan megmutatta, hogy egy eszköz sikere nagyban függ annak könnyű kezelhetőségétől és intuitívan használható felhasználói felületétől. Ez a tanulság különösen fontos lehet a népszerű Linux-alapú operációs rendszer, az Ubuntu számára, amely a holnap megjelenő új kiadásában egy teljesen új felhasználói felületet vezet be.
Az Ubuntu már eddig is komoly sikereket ért el könnyű kezelhetőségének és felhasználóbarátságának köszönhetően: a rendszer Magyarországon is meglehetősen nagy felhasználói táborral rendelkezik, és az otthoni felhasználók mellett cégeknél, egyetemeken, közoktatási intézményekben és önkormányzatoknál is egyre aktívabban használják. A rendszer felhasználói felülete a GNOME asztali környezetre épült az elmúlt években. Ez a felület szabadon testre szabható paneleket használt. Alapbeállítások mellett a képernyő tetején és alján volt egy-egy panel: a felsőről érhettük el az alkalmazásokat, a legfontosabb mappákat és a rendszerbeállításokat. Szintén itt voltak az óra és az értesítések, vagyis itt láthattuk például, hogy mennyi energia van még az akkumulátorban, hogy fel vagyunk-e kapcsolódva valamilyen wifihálózatra, és itt állíthattuk a gép hangerejét. Az alsó panelen válthattunk az ablakok és a munkaterületek között (ezek lényegében egymástól független asztalok, ahol a futó alkalmazások ablakait pakolhatjuk).
Az Ubuntu 11.04-es, Natty Narwhal néven fejlesztett kiadásában a GNOME asztali környezet alkalmazásaira és technológiáira az Ubuntu-fejlesztők egy új, Unity elnevezésű felhasználói felületet építettek. Az új felület szakít a korábbi felépítéssel, és új elrendezést vezet be: a képernyő tetején és bal oldalán kapott helyet egy-egy panel. A felső panelen továbbra is ugyanott találjuk az értesítéseket, ahol korábban, a képernyő bal oldalán megjelenő panelen viszont alkalmazások ikonjai sorakoznak. Ez hasonlóan működik, mint a Mac OS X dokkolója vagy a Windows 7 tálcája: a futó programok mellett itt rögzíthetjük a leggyakrabban használt alkalmazásaink indítóikonját, így bármikor közvetlenül elérhetjük azokat. A futó alkalmazások ikonjának bal oldalán egy kis, fehér háromszög jelenik meg, az ikon jobb oldalán látható fehér háromszög pedig az éppen használt programot jelzi. A bal oldali panelről ezek mellett elérhetjük a több munkaasztal kezelését segítő munkaterület-váltót, az alkalmazások és a korábban használt fájlok elérésére szolgáló keresőket, valamint a kukát.
A Unity fejlesztésekor nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy minél hatékonyabban használják ki a rendelkezésre álló képernyőfelületet. Ennek részeként a menü az ablakok címsora alól felkerült a felső panelre, hasonlóan például a Mac OS X-hez. Maga a megvalósítás valószínűleg kellemes emlékeket idéz majd azokban, akik a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején Amigát használtak, hiszen az ubuntus terminológiával globális menünek nevezett elrendezés működése az amigás megoldásra emlékeztet: az alapból rejtett menü csak akkor jelenik meg, amikor arra a felhasználónak szüksége van. A felső panelen alaphelyzetben az aktív alkalmazás neve olvasható, a menü akkor tűnik elő, ha az egeret ide húzzuk.
A bal oldalon megjelenő indítópanel automatikusan elrejtőzik, ha egy ablak kerül fölé, ezzel biztosítva, hogy több hely maradjon az alkalmazásokban megjelenő hasznos tartalom számára. Az indítópanelt úgy jeleníthetjük meg újra, ha az egeret a képernyő bal széléhez húzzuk. A rendszer ilyenkor vár nagyjából egy másodpercet, hogy meggyőződjön róla, hogy komolyan gondoltuk a dolgot, és nem csak véletlenül tévedt arra az egér, majd megjeleníti az indítópanelt. Ha ezt a kis késlekedést szeretnénk elkerülni, egyszerűen húzzuk az egeret a képernyő bal felső sarkába, így késlekedés nélkül jelenik meg az indító. Ha olyan alkalmazást szeretnék elindítani, amelynek nincs rögzített ikonja, akkor kattintsuk a képernyő bal felső sarkában látható Ubuntu-logóra vagy az indítópanelen egy nagyítóban kis plusz jellel jelzett alkalmazásböngészőre, és a megjelenő keresőablakban egyszerűen keressünk rá a programra. Ide nemcsak az alkalmazás nevét írhatjuk be, hanem bármilyen keresőszót: ha például azt írjuk be, hogy „csevegés”, akkor automatikusan felajánlja az Empathy nevű programot, amellyel Google Talkon, Facebookon, Live Messengeren (MSN), és más népszerű szolgáltatásokon keresztül cseveghetünk ismerőseinkkel.
További újdonságok
Az Ubuntu felhasználóinak egy igen jelentős része a professzionális felhasználók köréből kerül ki: fejlesztők, rendszergazdák, a számítógépet különösen aktívan használók. Ráadásul a rendszer nyílt fejlesztéséből adódóan e felhasználók igényeinek kielégítése is rendkívül fontos, hiszen rengeteg fejlesztés, dokumentáció, illetve maga a honosítás is a számítógépet rendkívül aktívan használó közösségből érkezik. Ezért az új felület kialakításakor arra törekedtek, hogy a kezdők mellett e réteg igényeinek is maximálisan megfeleljenek. Márpedig egy rutinos felhasználó semmit sem szeret annyira, mint a jó billentyűkombinációkat. A Unity fejlesztésekor ezért különösen nagy hangsúlyt kapott ez a terület: billentyűkombinációval közvetlenül indíthatók és érhetők el a panelen rögzített, valamint a futó alkalmazások, megjeleníthetjük az összes nyitott ablakot vagy éppen a munkaterület-váltót, és pár billentyű lenyomásával indíthatunk el egy tetszőleges alkalmazást. A Unity az ilyen funkciók elérésére a legtöbb billentyűzeten Windows-logóval ellátott, linuxos terminológiával élve Super billentyű és egy másik gomb kombinációját használja.
Az indítópanelen lévő ikonokat a Super (vagyis a Windows-gomb) és egy számbillentyű kombinációjával is elérhetjük: értelemszerűen az elsőt a Super+1, a másodikat a Super+2, a tizediket a Super+0 gombok lenyomásával. Ez nemcsak alkalmazások indítására, hanem a már futó programok közötti váltásra is használható, így pedig villámgyorsan válthatunk két tetszőleges futó alkalmazás között anélkül, hogy felemelnénk a kezünket a billentyűzetről. Ha egy olyan programot szeretnénk használni, amit még nem rögzítettünk az indítón, egyszerűen nyomjuk le röviden a Super gombot, kezdjük el gépelni az alkalmazás nevét, majd nyomjuk le az Entert, így egyetlen kattintás nélkül, azonnal elindul. Ha szeretnénk áttekintést kapni az összes alkalmazás minden nyitott ablakáról, csak nyomjuk le a Super+w billentyűket. Ezek azok az apró trükkök, amelyek igazán hatékonnyá teszik az új felületet értő kezekben.
Bár az Ubuntu 11.04 legjelentősebb újdonsága egyértelműen az új felhasználói felület, a Unity megjelenése, más fejlesztések is történtek ebben a kiadásban. Az alkalmazások telepítésére és eltávolítására szolgáló Szoftverközpontban a felhasználók pontozhatják a programokat, és akár szöveges értékelést is fűzhetnek hozzájuk, ezzel megkönnyítve a többiek számára a választást. Az Ubuntu beépített fájl- és adatszinkronizációs megoldása, az Ubuntu One lehetővé teszi, hogy tetszőleges mappák tartalmát szinkronizáljuk a gépeink között, azokat megosszuk más Ubuntu-felhasználókkal, vagy egy fájlt bárki számára elérhetővé tegyünk egy publikus link segítségével. Az új kiadásban az Ubuntu One áttekinthetőbb, érthetőbb beállítófelületet kapott, és a rendszer az indítópanelen megjelenő ikonra rakott kis folyamatjelzővel, valamint a képernyő bal felső sarkában szövegbuborékban megjelenő üzenetek segítségével folyamatosan tájékoztat minket arról, hogy éppen mit csinál. A korábban használt Rhythmbox zenelejátszót az új kiadásban a rendkívül népszerű, nagy tudású és szép felületű Banshee váltotta. Természetesen a Szoftverközpontból továbbra is elérhető a Rhythmbox azok számára, akik ragaszkodnak hozzá.
A 11.04-es kiadás az Ubuntu történetének eddigi legjelentősebb változását hozó kiadása: a teljesen új, önállóan fejlesztett felület bevezetése rendkívül nagy, és ebből adódóan meglehetősen kockázatos lépés volt. A rendszer fejlesztését finanszírozó vállalat, a Canonical ezért semmit nem bízott a véletlenre: a fejlesztés során több, felhasználói felületek tervezésével foglalkozó szakembert is alkalmaztak, és menet közben folyamatosan végeztek teszteket laikus felhasználókon, ellenőrzött körülmények között, az így szerzett tapasztalatok és visszajelzések alapján folyamatosan finomítottak a felület felépítésén és működésén. Bár az átállást megkönnyítendő ebben a kiadásban még elérhető bejelentkezésnél a korábban használt, klasszikus felület is, érdemes váltani az újra, hiszen a fejlesztők remek munkát végeztek az elmúlt fél évben, és egy rendkívül hatékonyan használható, kényelmes felületet sikerült kialakítaniuk.
Torma László (toros)
Ubuntu-tag, a Mogorva mormota blog gazdája
