A felhő és az SSD előtt is volt élet
Talán kevesen bánják, ha történeti visszatekintésünkben csak egy pár mondatot szánunk a mágneses adattárolás korszakát, sőt a számítógépek korát megelőző papíralapú megoldásokra. Az adathordozó lyukkártyát és az adatlyukasztó-gépet 1881-ben találta fel az IBM későbbi alapítója, Herman Hollerith, jóval később a klasszikus nagygépes rendszereken is az ő ötletének továbbfejlesztését használták a programok és adatrekordok bevitelére. A viszonylag drága, keménypapíros megoldást később felváltotta a lyukszalag, mely még az 1980-as években is fellelhető volt magyar nagyvállalatoknál is. Régebbi filmekből bizonyára ismerős lehet még a mágnesszalag is, mely alapjaiban az 50-es évektől megegyezik azzal, aminek karcsúsított változatait orsós és kazettás magnetofonokban használták világszerte, persze elsősorban zenehallgatásra. A régi, fél hüvelyk széles szalag IBM-találmány és a maga idejében forradalmi távlatokat biztosított az adattárolásban, hiszen egy tekercs 10 000 lyukkártya adatait képes tárolni. A vastag, ezért tartós, akár több ezerszer be- illetve kimenetként is használható szalagok beváltak a komoly számítástechnikában és nagyon megbízhatónak bizonyultak – ugyanez későbbi utódaikról nem mindig volt elmondható.
Szalagra fel!
A mágnesszalag szép karriert futott be a házi, hobbi adattárolásban és a professzionális archiválásban egyaránt. Előbbinek előfeltétele volt széles körű elterjedtsége, a magnókazetta a múlt század utolsó negyedének legsikeresebb zenei médiája volt és valamilyen magnetofon még a hazai háztartások zömében is megtalálható volt. Ezért aztán a Commodore, Sinclair, HT1080Z és Primo iskolaszámítógépek is elsősorban erre mentettek, mivel ez volt a legolcsóbb megoldás. Egy kazettára egy-két tucat program fért fel általában, a betöltési időt lerövidítő turbóval pedig még több, azaz egy 60 perces kazetta akár egy megabájtnyi adatnak is helyet adhatott. Persze magnója és számítógépe válogatta, hogy mennyire volt megbízható, nem véletlen, hogy ebből az időszakból származik a hazai Polimer kazettamárkára utaló “Aki mer az Polimer!” mondás, sok szalag bizonyult ugyanis csak írhatónak, olvashatónak már nem.
Ma már csak elvétve árulnak magnókazettát, műsorosat pedig még kevésbé, míg 1990-ben 442 millió darabot bocsátott ki a zeneipar, addig 2007-ben már csak 274 000-et.
Aki mer, az Polimer!
A mikrogépek korszakának szalagos vonatkozásban talán legérdekesebb momentuma a Sinclair Microdrive-jának megjelenése. Először ZX Microdrive néven jelent meg a Sinclair Spectrumhoz ez a végtelenített, vékony szalagot tartalmazó kazettákkal dolgozó egység, kazettánként 85-100 KB körüli kapacitással (ez a szalag nyúlásával és hibás szakaszok megjelenésével változott). Olcsóbb volt a floppynál a meghajtó és a kazetta is és sebességben is összemérhető volt ezekkel, de ez az adatmennyiség már akkoriban is kevésnek számított az egyoldalas hajlékonylemezek minimális 160 KB-ja mellett, és a megbízhatósággal is akadtak gondok. A Sinclair vállalati felhasználásra, a PC és a Mac ellenében csatasorba állított Sinclair QL gépeiben ben floppy helyett két beépített Microdrive egység szolgált, talán ez is hozzájárult az amúgy érdekes (és 32 bites Motorola processzorra épülő) konstrukció bukásához.
A Microdrive kazetta még a magnókazettához képest is apró, de csak 85-100 KB fért rá
Manapság a szalagok nem állnak éppen a személyi számítógépes adattárolás központjában, de még a PC-s korszakban, a kilencvenes évek második felében is gyakran lehetett találkozni velük, akár otthoni felhasználókét is. Egyre másra jelentek meg a gyakran megbízhatatlan, de olcsó szalagos mentő egységek, streamerek, melyek árban a CD írókkal versenyeztek. A szabványos DAT egységek persze drágábbak voltak, de az ezekre kiírt anyagok évek múltán is visszaolvashatónak bizonyultak. Az írható DVD megjelenésével és áresésével, no és a merevlemezek árának folyamatos zuhanásával ezek az eszközök otthoni viszonylatban mára érdektelenné váltak. Ma már csak a vállalati szegmensben találunk SAS, SCSI csatlakozású komoly, precíziós és igen drága, több százezer forintos szalagos meghajtókat, melyeket nagy mennyiségű adat biztonsági archiválásához használnak.
Érdekes konstrukció volt a Microdrive, de a hajlékonylemezt nem győzhette le
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
