Új lakás más bútoraival
Egy költözés után az ember szinte elveszettnek érzi magát, míg be nem lakja a helyet. Nem mondhatnám, hogy az iOS-ben mindent elsőre megtaláltam, amit kerestem, holott kezelése alapvetően ennek is magától értetődő. Toporgásomban komoly szerepe lehetett annak, hogy nem ez volt az első mobil platform, amibe belebotlottam, gondolkodásomat bizonyára más irányba terelte, „beszennyezte” az Android. Kerestem például a vissza gombot egy darabig, mígnem belenyugodtam, hogy itt ilyen nincs, kirajzolják az alkalmazás fejlesztői, ha úgy találják kézenfekvőnek, de fix gomb és ikon erre a célra nincs fenntartva. Hát, ez is egy megközelítés, de hasznosabbnak ítélem az Android alkalmazáshívásokat végigkövető módszerét.
A költözés analógiájánál maradva előttem állt a feladat, hogy megszokjam és belakjam a telefont. Persze kapásból tudtam telefonálni, e-mailezni (még ha véletlenszerűen gyomlált címtárral is), netezni, alkalmazást telepíteni és még sok egyebet. Ugyanakkor elveszett a kényelem számomra, a minden androidos felületen megtalálható Wi-Fi, adatkapcsolat és hang/rezgés kapcsoló panelt itt gyárilag nem adják, mindent a menü mélyéről kell előbányászni. Ez ugye az iOS 7-ben már benne van, azt viszont nem rakhattam fel a kölcsönkapott telefonra, és egyébként is nagyon furcsa volt számomra, hogy egy ilyen alapvető kényelmi funkció hiányzik a korábbi iOS-ekből. Egy darabig keresgélhettem az internetelérést tiltó/engedélyező menüpontot, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy a beállításokban a Mobiltelefon címszó az adatforgalmazási beállításokat takarja.
Az adatkapcsolat így hangzik iOS-ül
Szokatlannak találtam még, hogy ugyan jól olvashatók a menük (talán még túl lóbetűsek is), de a normál méretű „közszövegek” ahhoz képest nagyon aprók. Az iPhone 4 bizony nekem már kisképernyősnek számít, legyen bármilyen jó minőségű, nagy felbontású is a kijelzője, jobban esne egy legalább 4,5 hüvelykes helyette – de persze ez abszolút személyes preferencia kérdése.
Nem volt rá túl sok időm, de a 4-5 nap kevésnek bizonyult ahhoz, hogy bármilyen gerjedező vonzalmat, affinitást vagy legalább annak csíráját érezzem a rendszer iránt, de még csak a kényelmetlenség folyamatos hangulatától sem bírtam szabadulni. Sőt, a mindent egyféleképp kell csinálni kényszere a bezártság érzését keltette bennem, testre szabni is csak kevéssé lehet. Lehet azt mondani, hogy beoltottak már a túloldalon töltött évek, és ez alapvetően jogos is, de hát ez van, épp az átállás lehetőségéről készítek cikket, amiben ez is egy tényező.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
