Üzleti modellt vált a CryEngine

A Crytek még két éve mutatta be a CryEngine V videojáték-motort, ami nemcsak a képességeivel, hanem a baráti üzleti modelljével is felhívta magára a figyelmet. Ez azonban úgy néz ki, hogy nem lett túl sikeres, annak ellenére, hogy ötlet szintjén nagyon is tetszetősnek számított. A cég emiatt kénytelen volt visszakozni, így mostantól nem lehet teljesen ingyen használni a rendszert.

Az új üzleti modell keretében a Ctytek 5%-os részesedést kér az adott projekt bevételéből, de csak akkor, ha az túllépte az 5000 dolláros határt, tehát még így is barátinak mondható az ajánlat, de kétségtelen, hogy a Unity és az Unreal Engine még barátibb üzleti modellt kínál. Valószínűleg a korábbi koncepció nem igazán működött, hiszen gyakorlatilag mindenki annyit fizetett amennyit akart, és ez kiszámíthatatlanságot generált.

A Crytek a CryEngine 5.5-öt is bemutatta, amelynek egyelőre csak az előzetes verziója érhető el. Ez számos fontos változást tartalmaz, de a legnagyobb újítás a vállalat kifejezetten jól működő SVOGI implementációjának offline variánsa, ami lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy az effektet előre kiszámolják, majd az eredményt lementsék magába a szállított tartalomba. Ennek az előnye, hogy maga rendszer igen olcsóvá válik a hardverigény tekintetében, ezen belül is jól alkalmazható lesz a konzolokon, de persze hátrány, hogy immáron nem lesz valós időben számolt, így rendkívül korlátozottan tud reagálni a környezeti változásokra. Az játékfüggő, hogy ez mennyire nagy gond, és ezért is kellemes döntés úgy implementálni a rendszert, hogy maga a fejlesztő döntsön használatának módjáról.

A Crytek arra is figyel, hogy kifejezetten sok felhasználót nyerhetnek, ha a rendkívül népszerű Unity videojáték-motor felhasználóit csábítják át, így részletes leírást biztosítanak a Unity-ről CryEngine-re történő átálláshoz. Ez természetesen nem egy automatikus folyamat, tehát tenni kell érte, a Crytek csupán azt szeretné elérni, hogy mindez a lehető legkisebb munka mellett legyen megvalósítható.