Hirdetés

Egyedülálló magyar technológiai kincs van veszélyben

Néhány napja szakmai körökben nagy vihart kavart egy, az index.hu-n megjelent tudósítás, melyben az újságíró arról számolt be, hogy a világ utolsó 7a1 típusú forgógépes, a Telefónia Múzeumban található telefonközpontja eshet áldozatául a kormányzat Várba költöztetésének. Ez a kivételes technikatörténeti emlék ugyanis gyakorlatilag elköltöztethetetlen, ha szétszedik, később aligha tudják újra összeállítani úgy, hogy eredeti állapotának megfelelően ismét működjön.

A tudósítás kitér arra, hogy az I. kerületi Úri utca 49-ből számos akadémiai intézet mellett a Postamúzeum kiállítóhelyeként működő Telefónia Múzeumot is ki kell(ene) költöztetni, hogy a Belügyminisztérium ide szánt irodái helyet kapjanak. A múzeum fő attrakciójának számító, eredetileg is ide tervezett és épített úgynevezett 7a1-es Western Electric-rendszerű rotary (forgógépes) telefonközpontot is el kellene szállítani, azonban a többszobányi berendezés ezt a manővert aligha élné túl.

Hogy pontosan mi is ez a berendezés, miért olyan értékes, és mi a története, azt az index.hu részletes – és a szakmailag igen alapos – cikkében el lehet olvasni, ezekre a részletekre nem térnénk ki.

Hirdetés

Ám a cikkben foglalt állításoknak igyekeztünk utánajárni – pl. hogy körülbelül másfél évig tartott a jelenlegi helyére beszerelni annak idején, és így elgondolkodtató, hogy jövő márciusra ki lehet-e költöztetni. Ez ugyanis a határidő, ami megjelent a kormányrendeletben.

Nyilatkozatok

Megkerestük a Postamúzeum illetékes vezetőjét, aki a lehetséges költözésről – arra hivatkozva, még egyeztetések folynak –, nem kívánt nyilatkozni, de azt elmondta, hogy az index.hu-n megjelent szakmai anyag teljes mértékben helytálló, a szakemberek egyöntetűen állítják, hogy ha megbontják a telefonközpontot, azt többé nem lehet működőképessé tenni máshol. Kérdésemre azt is elmondta, hogy amíg lesz hozzáértő szakemberük, addig a mostani helyén folyamatos karbantartással fenntarthatják a jelenlegi állapotot, ennek technológiai akadálya nincs.

A kormányzat nevében Göbl Vilmos, a Miniszterelnökség sajtószolgálatának munkatársa válaszolt kérdéseinkre, melyek arra vonatkoztak, hogy valóban lesz-e költözés, és ha igen, akkor tisztában vannak-e annak kockázataival, valamint milyen módon tervezik megvalósítani az áttelepítést.

Leveléből egy dolog világos: tavasszal minden bizonnyal átköltöztetik a Telefónia Múzeumot.

De egyéb konkrétumot nem tudtunk meg a levélből, melyet alább teljes egészében betűhíven közlünk:

A kormány a Várnegyed rekonstrukciója és a kormányzati intézmények költöztetése során kiemelt figyelmet fordít a nemzeti kulturális örökségünket képező épületekre és intézményekre, így a Telefónia Múzeumra is. Éppen ezért – összhangban a 1407/ 2016. (VII.29.) kormányhatározatban foglaltakkal – már megkezdődtek a kormányzati szintű egyeztetések annak érdekében, hogy a múzeum méltó körülmények között folytathassa működését.

A postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos együttműködésben a Miniszterelnökséggel, a Magyar Postával és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal az év végéig megvizsgálja és javaslatot tesz arra, hogyan lehet a Telefónia Múzeumot jelenlegi helyéről – a múzeumi értékek megóvása mellett – új helyszínre költöztetni. A tervek szerint a Múzeumot jövő év tavaszán költöztethetik át a kijelölt, új helyére.

A telefonközpont megmentése érdekében egyébként pártolók és szakemberek két napja aláírásgyűjtést indítottak.

Előzmények