Kétes értékű támadás Snowden ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium beperelte Edward Snowdent most megjelent könyve miatt.

Hirdetés

A minisztérium tegnapi közleménye szerint az aznap a boltokba került könyvet (Permanent Record) Snowden megjelenése előtt nem mutatta be az amerikai hírszerző szerveknek, és ezzel megsértette a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) és a Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) aláírt korábbi titoktartási megállapodását. A közlemény tartalmazza azt is, hogy Edward Snowden a közelmúltban adott interjúival szintén megszegte ezt a titoktartási kötelezettségét.

Edward Snowden

[+]

A minisztérium ugyanakkor – bár Snowden mellett a könyv három kiadója, terjesztője ellen is pert indít – nem indítványozza a könyv kiadásának vagy forgalmazásának leállítását. A kiadó elleni per célja, hogy a könyvből származó bevételekből Snowden egyetlen centhez se jusson hozzá – szögezte le a közlemény.

A lépéssel a talán legnevesebb amerikai civil jogvédő szervezet, az American Civil Liberties Union szakértője nem ért egyet, mivel szerinte a könyv nem tartalmaz egyetlen olyan bizalmas kormányzati információt sem, melyet korábban nagy világlapok ne publikáltak volna már.

Fontos megjegyezni, hogy ez a polgári peres eljárás független attól a büntetőeljárástól, melyet a hatóságok még 2013 júniusában indítottak államtitkok kiszivárogtatása miatt Snowden ellen.

Snowden jelenleg Moszkvában él, és az amerikai kormányzat mindeddig hiába kérte kiadatását.

  • Kapcsolódó cégek: