Hirdetés

Meghátrált Peking: nem kötelező a pornószűrő

Nem lesz kötelező az országban forgalmazott számítógépekhez mellékelni az állami megrendelésre készített tartalomszűrő szoftvert – jelentette be ma a kínai ipari és informatikai miniszter. Li Ji-csung (Li Yizhong) egy sajtótájékoztatón elmondta: a „Zöld Gát, a fiatalok kísérője” névre keresztelt filter mindenki számára elérhető lesz, de a felhasználók maguk dönthetnek arról, hogy telepítik-e, vagy sem. A nyilvános, például iskolákban vagy internetkávézókban működő PC-ken viszont kötelező lesz használni – tette hozzá.

Hirdetés

A Peking eredeti elképzelése szerint júliustól kötelezően bevezetni tervezett programot több oldalról is hevesen támadta a Nyugat. Egyrészt szakértők számos biztonsági rést fedeztek fel benne, sőt felmerült az is, hogy részben lopott kódra épül. Másrészt: bár az azt kifejlesztő Jinhui Computer System Engineering szerint a program kizárólag a pornószájtokat szűri – hogy védje az iskolásokat a káros tartalmaktól –, a nyugati vizsgálatok azt állítják, hogy politikai és ideológiai szűrőként is működik, és így kiegészíti a „Kínai Nagy Tűzfal”-ként is emlegetett, kiterjedt központi cenzúrát. E támadás élét azonban tompítja, hogy a Zöld Gát kikapcsolható, sőt el is távolítható a Windowsból, és a PC-gyártóknak az eredeti terv szerint sem volt kötelező azt telepítenie, elég lett volna, ha CD-n mellékelik az új gépekhez. A rendeletnek megfelelni igyekvő Lenovo például csak egy ikont helyezett el a konfigurációira előtelepített Windows asztalára, a filter erre kattintva volt installálható.

„A szoftver telepítése megvédheti a gyerekeket az erőszakos és pornográf internetes tartalmaktól. Minden olyan kísérlet, amely politikai kérdést akar csinálni ebből, vagy bírálja a kínai internetmenedzselő rendszert, felelőtlen és a valóságtól elrugaszkodott” – mondta Li Ji-csung, hozzátéve, hogy a szoftver hibáinak javítása folyamatban van.

Egy, a legolvasottabb kínai weboldalak látogatóinak körében még júniusban készített felmérés szerint ötből négy internetező nyilatkozott úgy, hogy nem fogja használni a Zöld Gátat, vagy ha előtelepítve kapja meg, el fogja távolítani.

Azóta történt

Előzmények