Lovász László

Lovász László ma vette át Japánban a világ egyik legjelentősebb tudományos elismerésének számító díjat, melyet 1984-ben alapított Kazuo Inamori japán nagyiparos, és minden évben három kategóriában adják át. Lovász László az alaptudományok területén odaítélt díjat kapta idén, mely 50 millió jennel (körülbelül 121 millió forint) jár, ami a Nobel-díjhoz járó összegnek körülbelül 40 százaléka.

Lovász László a matematika és az elméleti számítástudomány több területén ért el kiemelkedő eredményeket, többek között a diszkrét matematikában, a kombinatorikus optimalizálásban és az algoritmuselméletben. Számos alapvető eredmény fűződik a nevéhez, így az LLL-algoritmus megalkotása, a Lovász lokális lemma, a Shannon-kapacitásra és a perfekt gráfokra vonatkozó sejtések bizonyítása. Óriási szerepe van abban, hogy a magyar matematikai kutatások egyik súlyponti területe, a kombinatorika a modern matematika meghatározó ágává fejlődött. Eredményeit mind itthon, mind világszerte igen magasra értékelik. 31 évesen választotta tagjává a Magyar Tudományos Akadémia, 2001-ben Corvin-lánccal tüntették ki, 2007-ben Bolyai-díjban, 2008-ban Széchenyi-nagydíjban részesült. A nagy nemzetközi díjak közül 1999-ben a Wolf-díjat kapta meg. Tekintélyét az is mutatja, hogy 2006-ban négy évre a Nemzetközi Matematikai Unió elnökévé választották. A matematikában nincs Nobel-díj, ezért több nemzetközi elismerést is szokás  matematikai Nobel-díjnak  tekinteni: a 40 év alattiaknak adható Fields-érmeket, a norvég Abel-díjat, az izraeli Wolf-díjat és a japán Kiotó-díjat.

Lovász László Kiotó-díja a legrangosabb nemzetközi tudományos kitüntetés, amelyben az elmúlt évtizedek során hazai tudós részesült.

A királynő és a szolgálóleány – ezzel a címmel tartotta meg a jelenleg Japánban tartózkodó Lovász László néhány napja a Magyar Tudomány Ünnepe idei rendezvénysorozatának vezérelőadását. A professzor meggyőzően világított rá arra, hogy a matematikával nemcsak a számok világába, hanem filozófiai mélységekbe is érdemes elkalandozni. Az akadémikus úgy vélekedett, hogy a matematika, mint tudomány ugyan az alkalmazások talaján született, ám belső logikája olyan fejlődésre késztette, amelynek nyomán a matematika más tudományágakban is hasznosítható alkalmazásokat és eredményeket hozott létre. Lovász László Bolyai és Lobacsevszkij nem-euklidészi geometriáját említette példaként, ami később a görbült terek Riemann-féle elméletén keresztül a relativitáselmélet megalkotásához vezetett. Az akadémikus szerint a matematika ereje abban rejlik, hogy egyszerre királynő és szolgálóleány:  a saját feje után megy, de közben figyel arra, milyen szolgálatot tehet más tudományágaknak.