Kibékült egymással a TSMC és a GlobalFoundries

A nyár végén számoltunk be arról, hogy nekimegy a TSMC-nek és partnereinek a GlobalFoundries, ugyanis az arab tulajdonban lévő bérgyártó szerint 16 szabadalmukat megsérti a tajvani konkurensük, illetve a partnereik, köztük az Apple, a Broadcom, a Mediatek, az NVIDIA, a Qualcomm, a Xilinx, az Arista, az ASUS, a BLU, a Cisco, a Google, a HiSense, a Lenovo, a Motorola, a TCL, a OnePlus, az Avnet/EBV, a Digi-key és a Mouser.

Azóta a TSMC is válaszolt, így a hónap elején bejelentették, hogy több országon belül (USA, Németország, Szingapúr) beperlik a GlobalFoundriest, 25 szabadalmukra vonatkozó, folyamatban lévő jogsértés miatt, amelyek legalább érintik a 40, a 28, a 22, a 14 és a 12 nm-es node-okat. Mindezek mellett hangsúlyozták, hogy alaptalannak tartják a GlobalFoundries keresetét.

Hatalmas csata ugyanakkor ebből már nem lesz, ugyanis a két cég megegyezett egymással, így közösen bejelentették, hogy mindketten ejtik az egymás elleni vádakat, és a jogi ütközet helyett inkább egy kölcsönösen előnyös keresztlicenc-szerződést kötnek, amely globálisan érvényes az összes üzemükre.

A két cég – a fentiek alapján – jogot formált arra, hogy felhasználják egymás aktuális, illetve a következő tíz év folyamán bejegyzett szabadalmait. Ez az egyezmény később opcionálisan kiegészíthető, így az elhúzódó jogi csatározás helyett inkább a hosszabb távú partnerkapcsolatot választották az érintettek.