Több ország azt szeretné, ha nem egy az Egyesült Államok kormányának irányítása alatt működő szervezet koordinálná az internet működését, hanem az ENSZ, míg mások a tisztán üzleti megoldás hívei.
Éles különbség mutatkozik a távközlés és az internet működésének világszintű szabályozása között. Az előbbi nemzetközi koordinációját egy ENSZ-ügynökség végzi, míg az országokon belül nemzeti hatóságok és licencjogokat birtokló operátorok kezében van az ágazat. Ezzel szemben az internetet világszinten egy nonprofit szervezet, az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) ellenőrzi, amely az USA kereskedelmi minisztériumának tartozik elszámolni munkájával, valamint bevételeivel, és nemzeti szinten szinte lehetetlen beavatkozni a szabályozásba (még az olyan domainregisztrációk sem teljesen legálisak, mint például a spanyol webhelyek .es végződése). A világ több kormánya szeretné, ha a világháló globális koordinációja – hasonlóan a távközléséhez – az ENSZ kezébe kerülne, ezért hozták létre a UN Working Group on Internet Governance munkacsoportot, amely november végétől kezdve egy éven át újabb és újabb tanácskozásokon egyezteti a negyven delegált szakértő ezzel kapcsolatos javaslatait – tudósít a The Economist.
Az ICANN-t 1998-ban hozták létre az USA-ban a világ többi kormányának hallgatólagos hozzájárulásával, illetve az üzleti világ segítségével. Feladata, hogy gondoskodjon az internettel kapcsolatos innováció koordinálásáról, illetve irányítsa a domainnevek és a technikai (a számítógépek által használt) azonosítók kiosztását. A tervek szerint a szervezet 2006-tól függetlenné válik, amit sok kormány úgy értelmez: itt a lehetőség arra, hogy az ICANN felügyelete kikerüljön az USA kezéből. Az üzleti világ képviselői másként gondolják, ők szívesebben vennék, ha magánvállalkozásként működne tovább a szervezet. Véleményük szerint ez garantálhatná a világháló további gyors fejlődését, amit erősen fékezne, ha az ICANN beleveszne az ENSZ-ügynökségeket övező politikai dzsungelharcokba és átvenné a bürokrácia lassúságát. A "ki az úr a házban" szimpla kérdésén túl tétje a vitának egy csinos kis összeg megszerzése is: az ICANN az internetes domainnevek regisztrálásáért évente egymilliárd dollárt tesz zsebre, és ez még tovább nőhet az olyan új végződések bevezetésével, mint például a .web vagy a .sex.
Az ENSZ munkacsoportja, amely fele részben a kormányok képviselőiből, fele részben pedig a "civil társadalom", az akadémiai és az üzleti világ küldötteiből áll, nem csupán az irányítás kérdésével foglalkozik. Feladata, hogy áttekintse az internet olyan égető problémáit, mint a virtuális bűnözés, a levélszemét áradása, a hálózati biztonság, illetve a széles sávú távközlési hálózatok működtetésének költségei.
Éles viták azonban nem ezekben a témákban várhatók. Már a munka kezdete előtt köztudott volt, hogy Kína és a szegény országok többsége az ENSZ felügyelete alá vonná az ICANN-t. Európa leginkább az USA privátszektorának álláspontját osztja, nevezetesen, hogy a szervezet váljon tisztán magánvállalkozássá, ugyanakkor e kontinensen is vannak olyanok, akik hajlanak az ENSZ-irányítás elfogadására. Brazília és mások egy az ICANN mellett működő, párhuzamos koordinációs szervezet felállítása mellett érvelnek, amelynek égisze alatt szintén lehetne tárgyalni az internettel kapcsolatos kérdésekről. Az Egyesült Államok magatartása kétarcú: bár szóban teljes támogatásukról biztosították az ENSZ kezdeményezését az egyeztetésre, ám az ország képviselői nem vesznek részt a munkacsoport konferenciáin. A helyzet hasonlít az UNESCO kereteiben harminc évvel ezelőtt indult vitához, amelyben a szegény országok ragaszkodtak az állami befolyás és ellenőrzés fenntartásához a médiában. Válaszul az USA és Nagy-Britannia a nyolcvanas évek közepén kilépett a kérdést vitató testületből, és csak később tért vissza a tárgyalóasztalhoz. Szakértők szerint minél erőteljesebb kísérletet tesznek a világ egyes országai az ICANN tevékenysége fölötti ellenőrzés megszerzésére, annál jobban ragaszkodik majd ahhoz az USA, azaz a harc végül igencsak eldurvulhat.
