Jól megy hazánkban a Lexmarknak

A Lexmark magyarországi képviselete, a CEEmark Magyarország Kft. 20 százalékkal növelte forgalmát a 2005-ös üzleti évben. A cég szerint az eredmény értékét növeli, hogy szűkülő piacon – az IDC első három negyedévi adatai mintegy 10 százalékos piaccsökkenést mutattak – és csökkenő árak mellett sikerült erősítenie, ami a darabszám szerinti értékesítés még nagyobb mértékű növekedésének köszönhető; egyúttal nőtt a Lexmark piaci részesedése is.

A jó eredményben szerepe volt a bővülő viszonteladói hálózatnak és az év során bejelentett kedvező árú termékeknek is. A hagyományosan népszerű tintasugaras nyomtatók és multifunkciós eszközök mellett nagy hangsúlyt kaptak tavaly a lézertechnológiájú termékek is, ezek forgalma közel 75 százalékkal nőtt Magyarországon. A növekedésből a kellékeladások több mint 20 százalékkal vették ki részüket.

Azóta történt

Előzmények