Egy kanadai főiskolán megteremtették a feltételeit annak, hogy a tanárok és a felsőbb éves diákok saját mobilkomputerükkel az iskola vezeték nélküli hálózatához kapcsolódva végezzék a munkájukat.
Iskolát alapítani nem könnyű: feltételezi a résztvevők lelkesedését és szorgalmát, különösen akkor, ha az új intézmény nem számíthat állami támogatásra. Minden jó ötlet felgyorsíthatja a szervezést, elsősorban az olyan újítások, amelyek megkönnyítik az új főiskola diáklétszámának - és ezzel bevételeinek - növelését. Ilyen innováció volt a kanadai Vancouverben megalapított Mulgrave Schoolban bevezetett mobil számítástechnikai rendszer, amely segített abban, hogy az 1993-ban egyetlen kis épületben 12 hallgatóval indult képzés mára egy 25 millió kanadai dollárt érő, közel hathektáros campuson zajló, hétszáz diákot oktató vállalkozássá nőjön. A rendkívül gyors fejlődést elősegítő ötletek "gyártásának" egyik műhelye az intézmény tanácsadó testülete - ez találta ki, hogyan lehet hozzáférhetővé tenni a tanárok és a felsőbb évfolyamokra járó diákok számára az oktatáshoz szükséges minden anyagot anélkül, hogy óriási olvasótermekkel rendelkező könyvtárat kellene építeni - derül ki a Financial Times beszámolójából.
A főiskola informatikai rendszere a Mulgrave rövid történetének első felében organikusan együtt fejlődött az intézménnyel - pontosabban igyekezett lépést tartani az adminisztratív személyzet, az oktatói kar és a hallgatóság igen gyors tempójú gyarapodásával. Amikor eljött az ideje a tartós elhelyezést biztosító egyetemi létesítmény megtervezésének, az iskola alapító elnöke, Linda Hamer olyan informatikai infrastruktúra képét vázolta fel, amelyben az adminisztráció vezetői, az oktatók és a végzéshez közeledő hallgatók mobil számítástechnikai eszközökkel rendelkeznek. Ez lehetővé teszi számukra, hogy folyamatosan magukkal hordják minden a vezetéshez, az oktatáshoz, a tanuláshoz szükséges erőforrásukat, vagyis az előterjesztéseket, a jelentéseket, a háttéranyagokat, a tananyagokat, a dolgozatokat. A főiskola informatikai fejlesztéséért felelős menedzserek az ötlet nyomán az érdekeltekkel együtt dolgozták ki a technikai részleteket.
A megoldás magában foglal egy vezeték nélküli számítástechnikai hálózatot, amely a WiFi hozzáférési technológián alapul. (Ennek bevezetése 2000-ben, amikor ez a technika a gyakorlati életben még ismeretlennek számított, nagy bátorságot feltételezett.) A kiválasztott csoportokat - az egyetemi személyzethez tartozókon kívül közel száz diákot - vezeték nélküli kapcsolatteremtésre felkészített IBM ThinkPad notebookokkal látták el. Gondot jelentett, hogy egy hordozható számítógép a hallgatók zsebéhez mérten túl drága, ezért kidolgoztak egy lízingkonstrukciót, amelynek segítségével a szülők elviselhető terhet vállalva finanszírozhatják a gyerekük géphez jutását. "Olyan infrastruktúrát akartunk kiépíteni, amely költséghatékony, rugalmas és lehetővé teszi, hogy kihasználjuk a legkorszerűbb informatikai technológiák nyújtotta előnyöket" - összegzi céljaikat Nicholas Miller, a fejlesztésért felelős egyetemi vezető. "A vezeték nélküli hálózattal olyan megoldást adtunk az adminisztráció irányítói, az oktatók és a hallgatók egy részének kezébe - folytatja -, amellyel könnyebben, bármikor, a campus területéről bárhonnan elérhetik az iskola informatikai erőforrásait, továbbá anélkül felléphetnek az internetre, hogy fel kellene állniuk a tanári asztal vagy az iskolapad mellől."
Miller a szép célok megfogalmazása mellett elismeri, hogy egy 200 mobilfelhasználót összekötő rendszer különleges menedzselési problémákat vet fel, ezen belül komoly fejfájást okoz a hálózat biztonságának megteremtése. Ugyanakkor - lévén a kolléga vállalkozó szellemű vezető - úgy véli, mindez azért jó, mert rákényszerít arra, hogy megoldjuk a megoldhatatlannak látszó feladatokat. A kihívásra adandó választ ezúttal abban találták meg, hogy Cirond néven a vezeték nélküli hálózat menedzselését és biztonsági felügyeletét végző önálló vállalkozást alapítottak.
Sajátos informatikai rendszerük megteremtése arra is megtanította a főiskola vezetését, hogy tisztázza: végső soron mire is kívánja fordítani az infrastruktúra létrehozására fordított beruházási összegeket. Rendkívül fontosnak találták, hogy világosan megértessék mindazokkal, akik a rendszereket használják: a technológiát a feladataik hatékonyabb ellátásának szolgálatába kell állítaniuk. Az oktatók a mobilgépek segítségével a campus területén folyamatosan "magukkal hordhatják" minden munkájukat, így rugalmasabban választhatják meg, hol mikor mit végezzenek el abból, például milyen témákat érintenek egy tanórán stb., egyszóval nincs helyhez - tanszéki szobájukhoz, a könyvtárhoz stb. - kötve, mikor mit csináljanak. Hasonló a helyzet a diákokkal, akik szintén egyszerre tekinthetik át mindazon anyagokat, amelyek a feladataik megoldásához szükségesek, megspórolhatnak sok járkálást kollégiumi szobájuk, albérletük, az órák, a konzultációk helyszíne és a dokumentumtárak között.
Miller szerint rendszerük sikerének az az egyik titka, hogy az oktatók szívesen vettek részt a notebookok és a vezeték nélküli hálózat használatáról szervezett továbbképzéseken. Sok tanár csak a legalapvetőbb felhasználói szintű számítástechnikai ismeretekkel rendelkezett, nekik külön felkészítéseket, prezentációkat szerveztek. "Az intézmények sok pénzt költenek informatikai infrastruktúrájuk fejlesztésére, de sokszor megfeledkeznek arról, hogy a felhasználókat meg is kell tanítani a rendszerekkel kapcsolatos tudnivalókra."
(*) Hiba feltételezni, hogy az emberek egyszerűen kihasználják majd az eléjük tárt lehetőségeket és autodidakta módon, önképzéssel megtanulják mindazt, amire a számítástechnikai rendszerekben rejlő lehetőségek kiaknázásához szükségük van. Még a legképzettebb egyetemi oktatóknak is van mit tanulniuk ezen a téren, nekik is meg kell tehát teremteni a továbbtanulás lehetőségét.
