Ki találta fel az e-mailt?

A világhírű nyelvész, Noam Chomsky tegnap kiadott sajtóközleménye bizonyos szempontból érdektelen a nem amerikaiak számára, ugyanakkor témáját illetően igen sok hasznos, talán kevesek által ismert információt tartalmaz egy igen fontos technológia, az elektronikus levél (e-mail, email) megszületéséről.

Maga a sajtóközlemény egy jó ideje tartó polémia újabb, a lezárás szándékával íródott eleme. A vitát Chomsky egy korábbi közleménye váltotta ki, amikor többeknek, de különösen a The Washington Post újságíróinak felrója, hogy az e-mail – pontosabban egy „EMAIL” nevű technológia – megalkotójától, V. A. Shiva Ayyaduraitól el kívánják vitatni érdemeit. A tudóst láthatóan mélységesen felháborítja, hogy az akkor 14 éves fiú 1978-as innovációját, nem tudni pontosan milyen okokból, nem ismerik el, sőt.

A korábbi írásban Chomsky közli, hogy már 1978-ban is ismerte Shiva Ayyadurait, azóta is kapcsolatban állnak, majd azt is megemlíti, hogy a kutató azóta többször is magas rangú elismerésben részesült az EMAIL létrehozásáért.

email

Az új közleményben a nevet, illetve egyéb tényeket kíván tisztázni Chomsky (jelentős mértékben alapozva arra a weboldalra, melyet az e-mail történetének tisztázása érdekében hoztak létre). Ezek szerint a program neve a FORTRAN IV-hez kapcsolódik, e nyelven írta azt a szubrutint Shiva Ayyadurai, melynek – a megszokott nagybetűs írást alkalmazva – az EMAIL nevet adta. A megoldást aztán szabályosan le is védték a szerzői jogi hivatalban. A nyelvész szerint az elsőséget bizonyítja, hogy az Oxford English Dictionary szerint az "email" szó modern értelemben vett használata 1979-ben kezdődött meg, míg egy másik értelmező szótár szerint 1982-ben – amikor a fejlesztő szerzői jogát bejegyezték.

Végül Chomsky kissé indulatosan jegyzi meg – akárcsak a korábbi írásban – hogy végtelenül tisztességtelennek és arrogánsnak tartja, hogy iparági, gazdasági, politikai vagy ki tudja milyen okból el akarják venni Shiva Ayyaduraitól az elsőség dicsőségét.

A vita talán még tovább folytatódik, mivel jól látható, hogy a kiinduláshoz alapvető definíciókat kell megalkotni – pl. mi is az elektronikus levél, mi számít annak, mi nem, a rendszernek és az elektronikus üzenetnek mi köze egymáshoz stb. –, és ezeket a definíciókat az érdekeltek – mint minden ilyen, technológiai elsőségről szóló csatában – a saját előnyükre hozzák létre.

Mindenesetre az említett weboldal kifejezetten tanulságos olvasmány, sok információval.

Előzmények