Új hozzászólás Aktív témák

  • Sipi16

    senior tag

    Az érintetlen afrikai dzsungelben az expedícióval tartó szociológusnő egy vad bennszülött törzs játszadozó gyermekeit szerette volna lefényképezni, de az apróságok harsányan kiáltozni kezdtek. A szociológusnő elvörösödött, bocsánatot kért a törzsfőnöktől a tapintatlanságáért, majd hosszú magyarázatba fogott a fényképezőgép mivoltáról és működéséről, majd végül biztosította a törzsfőnököt: azzal, hogy lefotóznak valakit még nem lopják el a lelkét. A főnök türelmesen végighallgatta, majd csak annyit mondott:
    - Asszonyom, a gyerek csak arra akarták magát figyelmeztetni, hogy rajta felejtette az objektíven a sapkát!

    Móricka egy súlyos ládákkal megrakott talicskát próbál az utcán tolni, de nem megy neki a dolog. Egy jól öltözött úr megsajnálja, átveszi a talicskát és teljes erejéből tolni kezdi. Így mentek egy jó fél órán át, míg végre Móric megáll egy ház előtt, és köszönetet mond. A jószívű segítő lihegve méltatlankodik:
    - Disznóság ilyen nagy terhet egy gyerekre bízni! Hát nem mondtad apádnak, hogy egyedül ezt nem bírod eltolni?!
    - Há’ persze hogy mondtam, de azt felelte, hogy „Indulj el, majd csak akad egy marha, aki segít!...”

    Aki használt autó vásárlásra adja a fejét, az kigletteli a karéj kenyerét szarral... - Xboxlive: GeriSWE - Vasárnap ne lopj, ne csalj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő...

Új hozzászólás Aktív témák