Új hozzászólás Aktív témák
-
#16820480
törölt tag
Kíváncsi vagyok a logoutos írásra is, de nem ártana azért a hivatalos cikkek közé is betenni. Persze ez csak az én értékrendem szerint.
Oké, akkor ország nem követelhet égitestet, de cég esetleg igen? Mert ugye ott van az, hogy ha valaki mondjuk terraformál, akkor nyilván a profit érdekében juttatásokat vár el, ami azt is tartalmazhatja, hogy helyi adót, vagy egyéb jutalékot kap a (ki)termelésből. Ezzel lényegében fennhatósága alá kerülne a bolygó, akár állami cég, akár nem.
Az is érdekes, hogy vajon pár évtizeden belül eljutunk-e majd olyan szintre, ahol már nem államok diktálnak, hanem cégek, ahogy a cyberpunk irodalomban ezt már egy ideje mondogatják.Mondjuk ez még évtizedek kérdése, és addig van idő rajta dolgozni. Talán elég felvetni azt is, hogy kézzel fogható szinte a közelsége egy Mars útnak, így talán már komolyabban veszik majd a jogi berkekben is. Persze vicces azt gondolni, hogy majd lesz egységes úrjog, amikor még a földit sem harmonizálták...
Azzal, hogy majd pár száz éven belül megoldják a légkör szivárgásának problémáját az a baj, hogy addig azért komoly mennyiségű anyagot veszítenek, amit majd hozhatnak vissza jó pénzekért az aszteroida övből.
schawo: Persze, fő az optimizmus. Ő sem oldhat meg mindent egy személyben, de ha más nem teszi, akkor az ő üzlete sem lesz olyan sima.
Új hozzászólás Aktív témák
- Ej-ha Lenovo Thinkpad X1 Carbon Profi Laptop 14" -50% i7-8565U 4Mag 16GB/512GB FHD IPS
- Dell vostro 15 3000 FULL HD
- PowerColor RX 5700 XT 8GB GDDR6 Red Dragon Eladó! 55.000.-
- Crucial X9 Pro 2TB Portable SSD USB 3.2 - Új, Bontatlan - Read-Write 1050-1050 MBs - Eladó!
- NZXT H1 mini ITX (NZXT 650w gold moduláris, NZXT riser, NZXT 140mm AIO) Foxpost az árban!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen