Új hozzászólás Aktív témák
-
kovisoft
őstag
Először is tisztázzuk, hogy mit értünk az alatt, hogy "összes pont relatív helye". Gondolom, úgy kell érteni, hogy két rendszert egyformának tekintek, ha eltolással és forgatással egymásba átvihetők. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindkét ponthalmazból kiválaszthatunk egy-egy pontot, amelyeknek a helyzetét rögzítettnek tekinthetjük. Legyen mondjuk az első halmazból kiválasztott pont a P(0,0), a másik ponthalmazból kiválasztott és tőle x távolságra lévő pont pedig a Q(x,0).
Ez tehát azt jelenti, hogy ha a két ponthalmazban lévő pontok száma N és M (N,M>1), akkor ezeknek a síkban 2N+2M koordinátája van, ezekből 4-et ismerünk (P-ét és Q-ét), tehát marad 2N+2M-4 ismeretlenünk.
A kölcsönös távolságokból pedig van N*M másodfokú egyenletünk, de mivel a P és Q pontok már rögzítettek, ezért ezek távolságát kihagyva marad N*M-1 egyenlet.
Biztosan nem lehet egyértelműen megoldani a feladatot, ha több ismeretlen van, mint ahány egyenlet, azaz ha 2N+2M-4>N*M-1. Ez pl. M=N esetén 4N-4>N^2-1, átalakítva N^2-4N+3<0, azaz ha N=2.
Ez nem jelenti azt, hogy ha legalább annyi egyenlet van, mint ismeretlen, akkor meg lehetne oldani, hiszen lehetnek összefüggő egyenletek, amikor az egyik egyenletet elő lehet állítani néhány másik lineáris kombinációjával.
Új hozzászólás Aktív témák
- LENOVO LEGION IDEAPAD Y520-15IKBN , i7 7700HQ , 1050 Ti , 12GB DDR4 , 128GB m.2 , 1TB HDD
- MSI STEALTH 16 Studio A1VGG. i9-185h - 64GB - 2TB SSD - 4070 8GB - közel 3 év gari - Win11Pro
- Dell XPS 9315 13.4" FHD+ IPS i7-1250U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Aokzoe A1 Pro AMD Ryzen 7 7840U - 32GB+512GB
- LENOVO IDEAPAD Y700 INTEL CORE i5-6300HQ 2.3 GHz 8 GB 256 GB SSD GTX 960M 3 óra AKKU IDŐ
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest