Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Peppo

    őstag

    válasz Submarine #45042 üzenetére

    Pár hete beszéltünk itt róla, csak akkor még kint voltam valahol a galaxis másik felén, és ott nem tudtam kipróbálni. Azóta megcsináltam, múlt héten lövöldöztem is vele egy kicsit, már éppen készültem volna élménybeszámolót tartani, erre itt ez a videó, így nekem már nem kell hosszúra fognom. Kb. tökugyanezt csináltam én is. T10 burst lézerekkel (efficient, focused, long range módosításokkal), húzott pajzzsal (Bi weave, de kb. bármelyik jó) és boosterekkel, néhány PD ágyúval, raktérben egy kis csalival. Low res site-ban leparkoltam, előtte fullra pakoltam magam massacre missionnel, és vártam az érdeklődőket. Jöttek is, persze nem túl sűrűn, a low res site már csak ilyen, de azért jöttek. Sokszor a zsaruk voltak a probléma forrásai, mert hamarabb megtámadták a kalózt, mint az tudott volna engem, így sok lehetőségtől fosztottak meg, de az idő nekem dolgozott. Próbálkoztak hatch brakerrel, de a PD mind leszedte, ill. maga hajó sem élt annyi ideig, hogy az általa küldött kis betolakodó kinyithatta volna a rakteret. Működőképesnek tűnik a dolog.

    Közben ott voltam én is, olykor hozzá is piszkáltam, így a szó szoros értelmében nem voltam AFK, de majd ki szeretném próbálni azt is. Hagyom pár órát önmagában, mire megy vele.

    #45041Munkas

    Három azért már tud problémát okozni, ha egyszerre lőnek, de amúgy tényleg nem vészesek. Főleg, hogy olyan buták szegények, hogy nem csodálkozom, hogy a guardian faj kihalt.

    Kíváncsi lennék, lehetséges-e körpályára állítani egy SRV-t.

  • Munkas

    aktív tag

    válasz Submarine #45042 üzenetére

    Annyira valóban nem hatékony a dolog, inkább érdekes volt megcsinálni. Kb. két napba telt a hajó fejlesztése és tesztelése, kb. most a harmadik napra jött vissza az ára. A neten sokan ötletlenek, hogy kell ezt csinálni, de aztán a tesztterületeken mindig jönnek jobb ötletek: melyik lézerből mennyi, milyen upgrade-ekkel, hova kell rá feltenni. A modulokból mi kell, mi nem kell stb. Az sem mindegy, hol rakjuk ki.
    Ma éjjel már keresett 2-300 millió creditet, 20-30 high grade materilalt, meg 3-4% ranket (master szinten). De már halott volt mikor reggel megnéztem.
    Túl sok energiát adtam a lézereknek, és vagy csak simán nem jutott elég a pajzsnak újratöltésre, vagy annyiszor túlmelegedett a hajó, hogy idővel nagyon lekoptak cuccok és ettől elfogyott a tűzerő. De ha kicsit figyelek rá, akkor sokkal jobb. Reggel óta már ennek duplájánál tart úgy, hogy két-három óránként ránéztem (itt megy a harc a háttérben hang nélkül, közben meg dolgozok).
    Most már megvannak a kb. optimális beállítások. Bár asszem az egyik felső energy strippes beam lézert érdemes lenne lecserélni egy pulse overchargedre, mert hűtés már jó, elég a fent maradó thermal ventes, és a nyüves kalózok úgyis kikerülik a legnagyobb tűzerejű fegyvereket, így a thermal ventet is áteszem a kisebbekre. Ne szívják feleslegesen az áramot, mert a power distributoron múlik minden, az energia meg néha kevés. A hangárt és a pilótát is kiteszem majd, megy a helyére egy guardian shield booster. Evvel low és normal res site-okon simán életben fog maradni. A high-ra is van tervem, csak ott, az erősebb hajók mellett az is a baj, néha átjutnak a limpetek a zárótűzön, és idővel elfogy a csali rakomány. Hazardon meg esélytelen, pikk-pakk szétszedik a nagyobb wingek.
    Ki nem dob a játék, viszont ha sokat fut a háttérben, néha a kikressel az Elit.
    Az inaktivitásra elég lehet, kicsit félrekalibrálni a joy-t, és a hajó lassan forogni vagy körözni fog :) De nem ez a cél. Nincs is szükségem rá, négy hónap alatt már szinte mindent összeharácsoltam: nyersanyagokból átlagosan félig van a készlet (mindenből), pénzzel sem volt gondom, csak próbálgatom, ahogy mások az aszteroida mezőt tanulják be vagy ki-be lépkednek Dave’s hope-nál.

Új hozzászólás Aktív témák