Ingyen kaja-pia az új netkávézóban, itt a Ziferblat

Ha az ember beül egy olyan kávézóba, ahol wifis internetelérést is biztosítanak – egyre több ilyen hely van –, akkor az új helyzet új problémákat hoz fel. Leginkább azt, hogy a vendégcsalogatónak szánt net a tulajdonos számára nem feltétlenül kedves, mivel gyakran előfordulhat, hogy a mobilcsomaggal nem rendelkező – vagy, a magyar viszonyokat nézve: az adatforgalmon spórolni kívánó – vendég egy kávé mellett ücsörög órákig. Ez meg ugye nem biznisz a tulajnak.

E helyzet feloldására indult el egy kezdeményezés Oroszországból, ahol egy azóta már világszerte terjedő modellt találtak ki: a vendég sem a wifiért, sem a fogyasztásért nem fizet, hanem az ott töltött idő alapján kapja a számlát – olvastam egy kiváló marketinges blogban, a SmartCommerce-en.

Az elképzelés a Ziferblat nevet viseli, a moszkvai forrás nyomán ebben a városban van a legtöbb – kilenc – ilyen kávézó, de több orosz város után már a világon több mint kétszáz ilyen hely működik (a „márkanevet” nem mind viseli, illetve nem csatlakoztak a mozgalomhoz, de az elv ugyanaz, koppintották az ötletet).

A Ziferblat alapelképzelése szerint az ilyen helyre betérők az ott tartózkodásért 5 dollárcentet fizetnek percenként, három dollárt óránként, ám könnyítésként a napi maximális számla csak 9 dollár lehet. Mindez azzal jár, hogy az ilyen kávézó minimális kínálatát ingyen veheti igénybe az ember, de a legtöbb italt és ételt magának kell megcsinálnia.

Habár Oroszországban már terjed a híre, az igazi nagy dobás egy londoni Ziferblat megnyitása volt, azóta a nemzetközi sajtó is felkapta a kezdeményezést – napirenden van egy New York-i kávézó megnyitása is. És ha New Yorkban, a világ talán legfontosabb kultúrvárosában ez bejön, akkor borítékolható a világtrend.