Vízjellel lebuktathatók a zenekalózok

Az mp3 néven ismertté vált tömörített hangformátumot kifejlesztő Fraunhofer Intézet most egy olyan megoldást dolgozott ki, amely segíthet az internetes kalózkodás visszaszorításában. Mégpedig úgy, hogy a zenefájlokban elhelyezett ún. vízjelek alapján lenyomozhatóvá teszi az internetre jogtalanul felkerült számok forrását. Maga a digitális vízjelezés nem újdonság, de korábban még sosem alkalmazták ezt az azonosítási technikát kalózmásolatok leleplezésére.

Az eljárás úgy kezdődik, hogy a kiadók vízjelet helyeznek el az általuk letöltésre felkínált zenefájlokba. A technológia – mely képfájlokban ugyanúgy alkalmazható – alig észrevehető módosításokkal operál: például igen rövid időre enyhén megemeli a zeneszám hangerejét. A kutatók szerint ezek az apró eltérések gyakorlatilag észrevehetetlenek. A Fraunhofer által kidolgozott vízjel ezen felül egy, a vásárló azonosítására szolgáló „ujjlenyomatot” is hordoz, amelynek alapján egy szoftver képes lenyomozni a forrást.

A módszer nem a letöltéseket figyeli tehát, hanem az illegálisan feltöltött tartalmakat – és így a magyar szerzői jogi törvénnyel is kompatibilis. „Ha például vásárolsz és letöltesz egy CD-t, kiírod lemezre, majd ezt kölcsönadod egy barátodnak, aki feltölti egy fájlcserélő hálózatra, a rendszer téged talál meg” – magyarázza az Intézet szóvivője.

A német kutatók szerint ez az eljárás jobb a hagyományos digitális jogkezelő (DRM) megoldásoknál, mivel azok könnyen feltörhetők, ráadásul nem is minden lejátszó birkózik meg velük. A vízjeles nyomkövetést a Fraunhofer a jövő hónapban megrendezendő CeBIT-en mutatja be.

Azóta történt

  • Kifehérítik a BitTorrentet

    Hármas szövetség alakul, hogy a p2p-hálózaton csak legális tartalmakat lehessen elérni. Vagy legalább a hálózat egy részén...

  • Te véded, én másolom

    Másolásvédelem: imádjuk utálni. Összeállításunkban ezúttal jogi szempontból vizsgáltuk a DRM- megoldásokat.

Előzmények